A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-10-01 / 10. szám

-473­guel Bonino és Enrique Dussel. A brazíliai Leonardo Boff a fogság te­ológiáját dolgozta ki, az argentin Hector Borrat és Juan-Carlos Scan­none pedig a népies lelkipásztorkodásét, de ez utóbbit nem nézik jó szemmel, mert nem az elnyomás és felszabadítás dialektikáján alapul. Rónay László A FEHÉR FÁTYOL — Melyik padban is ültél? — kér­dezte Bihari és botjával piszkálta a ját­szótér sárga kavicstörmelékét. Valóban, melyik padban is ültem? Riadtan erőltettem emlékezetemet. Talán a harmadikban. Sós mellett? De nem, Sós később jött abba az iskolába. Talán Rátkival? De sehogy sem jelent meg előttem az a pad, amelyikben Rát­kival ültünk. "Itt szenvedtem néhány évig!" Az aláírás valahogy elmaradt. Talán észrevette a tanítónéni, és kor­most adott. Vagy nem is volt ilyen a- láírás? De Biharit már nem is érdekelte, melyik padban ültem. A lényeg, hogy ültem valahol. Mellette nem, az biztos, mert nem voltunk jóban. 0 csúfolt, hogy kövér vagyok, én pedig "nagyfe­jű" elnevezéssel vettem magamnak e- légtételt. Ami azt illeti, a feje most is elég nagy maradt. Talán azért is simo­gatja a félkezével, hogy ne pattanjon szét. — Emlékszel, mi állt itt a téren? — kérdezte most Bihari, és felfelé bökött az ujjával, arra, ahol a hinták szállnak. Jó alkalom volt, hogy komor pillantást vessek a kisebbik lányomra, aki az át­fordulásnak egy sajátos válfajával kísér­letezett a hinta peremén. Ostobaságot kérdez különben. Honnan tudjam, mi állt itt? Mi jóval feljebb laktunk. A felső Rózsadom­bon. Ők voltak az "alsórózsadombi­ak". Szombatonként alaposan elvertük őket a rendszeres focimeccsen. Bár az is lehet, hogy ők győztek. — Ott a lépcső tetején - mondta Bihari, és kifejezéstelen arccal figyelt maga elé, de most valahol a messzi múltban járt. — Emlékszem, sárgára volt festve a fala. Persze, a Veronika-kápolna! És va­lóban sárga volt a fala! De honnan em­lékszik ez ilyenekre? — Türk Marira emlékszel? — Türk Mari? Az melyik volt? Pedig hogyne emlékeztem volna! Türk Mari az én szememben akkor a világ legszebb lánya volt. Elsősök vol­tunk, első elemisták, de éreztem, hogy őt nekem teremtette az ég. Szép fekete haja volt s ministrálás közben lopva mindig arra lestem, amerre őt sejtet­tem, egészen addig, míg fel nem rúg­tam a csengőt. Attól kezdve inkább magamra figyelmeztem. Tudtam, hogy most Bihari is arra gondol, amire én. Itt, a Veronika-ká­polnában voltunk elsőáldozók. És Türk Mari olyan csodaszép volt abban

Next

/
Thumbnails
Contents