A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-10-01 / 10. szám

-455háza előtti kis téren a kereszt előtt, azt hitték a lőcsfalviak, hogy valami más planétáról idetévedt utast látnak. Bőrkabátban, térdig fűzős hosszúszárú cipőben, fején bőrsapkával, szemén nagy szemvédő üveggel. Hát össze is szaladt a falu csudát látni. Mikor aztán a motorbiciklit állványára állította s lehúzta szemüvegét és bőrsapkáját, a meg- könnyebülés moraja szállt körül: hiszen ez a Tóni, Horváthék Tónija.

— Héj, Anti, honnan pottyan tál ide, tán a hódbul?! - kiáltott rá barátja.. .

Bámulták a falusiak a vadonatúj, szép nagy motorkerékpárt. Ö volt az első, aki ilyen berregő herkentyűn közlekedett a faluban. Aztán elmondta a csodálkozó tömegnek, hogy ő katonáéknál motor- kerékpáros összekötő küldönc volt, erre lett kiképezve és annyira ösz- szenőtt a természete ezzel a közlekedő eszközzel, hogy összekuporga- tott pénzéből, íme, felszerelte magát és így jött haza s ezentúl csak e- zen fog járni, ha menni kell.

/

É

rthető, hogy ezek után minden valamirevaló legény barátjává szegődött ennek a ’’rendkívüli lőcsfalvi legénynek”. Ö azonban igen válogatós volt és hozzá gyakorlati észjárású. Az volt a felfogása, hogy igazi barátja az embernek csak egy lehet. Érdek-barátja, amennyit akar. Jobb lesz hát a háromlépés távol- Q. motorbicikli saiot> ahogy a katonáéknál tanulta,

betartani és betartatni. A kebelbarátja pedig Tóth Frici volt, aki szintén nem rég szerelt le. Igaz, ő csak egyszerű gyalogos honvéd volt ugyanabban a dandárban, de mivel csak ketten voltak abban a kötelékben lőcsfalviak, hát igen jó barátok lettek. Nos, Horváth Antival és Tóth Frici barátjával esett meg a dolog, amibe a lőcsfalvi pap is belekeveredett, mert feladta Antinak az ’’utolsó szentséget”. Úgy látszik, használt neki, mert itt maradt a földön, de csak gyalogosnak, legalább is egy jó időre, mert a híres motorkerékpár gyógyíthatatlan rongálódást szenvedett és nem volt pénze egy új vételéhez, de úgy látszik, kedve sem.

A

z eset pedig így történt: Egy szép vasárnap délután Horváth Anti . összebeszélt Tóth Fricivel, hogy elberregnek Kanizsára meglátogatni néhány cimborájukat, akikkel együtt katonáskodtak. Volt nagy öröm. Jól is érezték magukat és az idő igen gyorsan tellett.- Itt az idő, Frici, hogy visszainduljunk — szólt Anti cimborájának.

Elbúcsúzkodtak. A motort berúgták, Frici a hátulsó nyeregbe pattant és kipuffogtak Kanizsáról. Meleg nap volt. Hahót falú tájékán megláttak egy útszéli csárdát, ami eszükbejuttatta az összes jó hideg