A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-10-01 / 10. szám

-452jon nekem erőt és okosságot, hogy az ön érdekében belenyugodjak ebbe a váratlan elválásba. Holnap, a szentmise alatt, nagyon fogok imádkozni az ön boldogságáért.

— Köszönöm — rebegte Ágnes és a szíve furcsán összefacsarodott, mert most egyszerre fájni kezdett, hogy el kell utaznia. Már a hazai kinevezésnek sem tudott örülni. Megkérdezte:

— Melyik templomban fog a boldogságomért imádkozni?

— A Saint Michel-ben, holnap reggel, a nyolc órás misén.

Ágnes nem szólt semmit, de elhatározta, hogy ő is arra a misére megy és nagyon fog imádkozni a tanár boldogságáért.

M

ásnap reggel, amikor belépett a templomba, nem nézett sem jobbra, sem balra, csak ment egyenesen előre és — szokásától eltérően — az első padba ült, hogy ne legyenek előtte emberfejek, hogy csak az oltárt lássa és így minél összeszedettebben és bensőségesebben imádkozhasson. Amint letérdelt, már benne is volt az ima kellős közepében: ’’Uram, ne engedd, hogy ez a jó ember szenvedjen miattam! Vigasztald meg. Adj neki életre szóló boldogságot.”

Megkezdődött a szentmise. Ágnes elmerült az imádságban. Egyszerre felcsendült a Glória dallama. Erőteljes férfihangok zengték: Gloria in excelsis Deo et in terra pax hominibus bonae voluntatis. Ágnes szívében is fellobbant az Istent dicsérő ima és áhítatos lendülettel szállt a magasba... Egyszerre az égből valami édes boldogság hullt a földre. Ágnesnek úgy tűnt, hogy ő Budapesten, a Szent István bazilikában térdel az oltár előtt. Mellette térdel a matematika tanár. Egy pap megáldja a gyűrűket és Isten a szívükbe kiáltja: Igen!

Aztán felocsúdott és arra ébredt, hogy nem a Bazilikában van, hanem a Saint Michel-ben. A gyűrűt azonban ujján érezte. Csodálkozva fürkészte a kezét, de nem látott rajta gyűrűt. Megdörzsölte az ujját, hogy eltűnjön a gyűrű-érzés, de nem tűntél.

A templom előtt várt rá a tanár.- Köszönöm, hogy eljött - mondta bánatosan. — Nagyon imádkoztam a boldogságáért. Hát akkor búcsúzzunk el, kedves Ágnes. Nagyon szerettem volna egy életen át támasza és segítőtársa lenni, de ez lehetetlen. Tegnapi beszélgetésünk után elgondolkoztam. Én nem szerezhetek állami nyugdíjas állást. Igaz u- gyan, hogy — függetlenül a tanári pályától — matematikai képzettségemmel tudnék biztos egzisztenciát teremteni, de ehhez idő kell. Két év? Három év? Nem tudom. Ilyen bizonytalan hosszú időre nem köthetem le önt, hiszen holnap hazautazik és megkezdi működését az állami iskolában. Ott a tanári szobában mindennap fog olyan magyar tanárokkal találkozni, akiknek nyugdíjas állami állásuk van. Valamelyik biztosan meg fogja kérni a kezét és ön hozzámegy. Kívánom, legyen nagyon boldog.- Lehetetlen, hogy egy magyar tanárhoz menjek feleségül. A mise alatt úgy tűnt nekem: Isten úgy döntött, hogy mi ketten Budapesten a Szent István