A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-10-01 / 10. szám
-446A késő délután homályába merült várost egy hirtelen támadt köd feküdte meg. Járókelők irányították a sofőrt, nehogy a járdára hajtson. Rezső késve ért a disputára. A tétel védője már fent ült katedráján és befejezni készült tételének kifejtését. Rezső zavart és bizonytalan volt a támadásban. Nem bánta. Ezegyszer úgy érezte, hogy nem haragudhat rá az absztrakt rend. Ez az aktuális esemény pillanatnyilag fontosabb volt. 28. Ö következő napon a fiatal páter újra felkereste a beteg írót és megáldoztatta. A szobában csak hárman voltak: a beteg, a beteg felesége és a pap. A fehér gyolccsal letakart asztalka körül - melyen egy égő gyertya és egy feszület állt — hosszasan imádkoztak. Az elkövetkező idők hosszú töprengésben teltek el az író családjában. Egy megoldás látszott csak: a műtét. Meg kellett nyitni a gégét — csak így lehetett megakadályozni az elkerülhetetlen, végzetes gyorsasággal közelgő fulladást. Egy konstantinápolyi orvost hívtak a betegágyhoz: gége-specialistát, akinek Európa-szerte nagy neve volt. Mihályt a Hősök terétől nem messze fekvő kis szanatóriumba szállították. Rezső az operáció után néhány nappal felkereste. A műtét sikerült, de mint megtudta, minden percben félni lehetett újabb komplikációktól. Egyszer a folyton vérző gégeseb úgy elöntötte a mesterséges lélegzőcsövet, hogy a költő majdnem megfulladt. Halálravált arccal, verejtékes homlokkal, ájultan és félig élettelenül feküdt ott; csak a felrohanó orvosok lélekjelenléte mentette meg. Az első látogatás után Rezső sokszor megtette azt az utat a szanatóriumig. Keveset beszéltek — a költő néha egy-egy kérdést és választ írt füzetébe. A látogatások után Rezső elgondolkozva sétált az Andrássy út fasorai alatt. Egy láthatatlan fonalat érzett meg lelke legmélyén, egy csodálatos fensőbbrendű, kegyelmi sugárzást, mely az Isten karjára és az emberek szívére van kötve. Egy fonalat, melyet el lehet szakítani, de követni is lehet: aki pedig követi, az nem tévesztette el az életét. 29. T él volt; Rezső jezsuita életének hatodik karácsonya. Elöljárói engedéllyel író rokonánál töltötte a szentestét. Együtt díszítették a karácsonyfát. Meleg, csendes, nyugodt, belső ünnep volt; amit kevés szó és semmi történés nem fűszerezett abban az emberi síkban, ahol az eseményeket jegyezni szokták. Csak valahol túl az időn, ahol az I
