A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
-425— Azt biztosan megmondaná, ha nem úgy lenne. — . .. Ugye, szép időnk van ma? — l-igen. . . — Látom fényképezőgépe is van. Szeret fotózni? — Igen, bár nem tudok olyan jól, mint püspökatya. Én még nem nyertem egy pályázaton sem. .. — Ezt is tudja rólam? — Hallottam. — Érdekes, hogy mennyi mindent beszélnek az emberről. Mondja, ez maguknál minden püspökkel így van, hogy annyira kutatnak a magánéletében? — Nem tudom, hogy itt hogyan járja. A magam részéről magyar vagyok, csak most itt tanulok Nyugaton. — 0, magyar? Igazán kedves nép, bár a mi népünk közhangulata másként véli. .. — Tudom. Talán még nem volt elég a közös bajból, hogy ráébredjünk az igazi testvériségre. Egyszer a német használt ki minket egymás ellen, most meg a másik szomszéd... Kérdezhetek mégvalamit? — Próbálja meg. — Püspökatya odahaza a földalatti egyházban élt. Mi a véleménye erről az életformáról? — Úgy látszik, hogy a Vatikán is felszámolja. Azért vagyok én is itt, és nem otthon. — Gondolja püspökatya, hogy a vatikáni diplomácia egészen pontosan tudja, hogy mit akar? — Imádkozzunk érte. — Ezt akár egy szerzetes is mondhatta volna. — Jezsuita vagyok. — A többi négy is? — Milyen többi négy? — Úgy hallottam hogy az enyhülés idején öten jöttek elő az "alvilágból" azzal, hogy "Mi püspökök vagyunk". Mi lett a többiekkel? — Ketten jöttünk ki. Még egy rendtársam és két nem-szerzetes püspök otthon maradt. Nem tudunk semmit róluk. Nem hinném, hogy szabadon élnének. — Püspökatya mivel foglalkozik most? — Egy lapot szerkesztek kint élő honfitársaim számára. — Érdemes? — Nem értem a kérdést. Valakinek ővelük is kell foglalkozni. — Nem lett volna érdemesebb inkább otthonmaradni? Úgy értem, hogy az otthon haldokló Egyháznak nagyobb szüksége lehet egy püspökre. Itt köny- nyebb hozzájutni... — Elvben lehet, hogy így van. Gyakorlatilag persze az az államilag szabályozott egyházi haldoklás nem tudom, hogy tényleg nagyobb érték-e. . .
