A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
-419ségkívül jelentős diplomáciai erőfeszítést végzett a magyarországi lelkipásztori munka biztosításáért folytatott tárgyalások során. Ezért nem túlzás a magyar egyházi helyzet alakulásából következtetni a Vatikán keleti politikájának sikereire vagy sikertelenségeire. Magyarországi sajtójelentések hírt adtak arról, hogy a magyar püspöki kar januárban rendkívüli püspökkari ülést tartott a Rómába küldendő jelentés és az ad limina látogatás előkészítésére. Ez következtetni enged a jelentés elkészítésének kollektív jellegére is — vagyis hogy közösen megállapodtak abban, hogyan válaszolják meg a kérdőív pontjait. A kollektív előkészítésből megokolatlan volna mindjárt arra is következtetni, hogy a püspökök jelentéseiket az állami szervek sugalmazása szerint írták — bár teljesen kizárni se lehet az ilyen befolyást, — de az mindenesetre valószínű, hogy az állami szervek pontosan informáltatták magukat arról, mit teijesztettek fel a magyar főpásztorok egyházmegyéjük állapotáról a Vatikánnak. A püspökök jelentésével kapcsolatban figyelembe kell venni azt a nyilatkozatot, melyet a püspöki kar jelenlegi feje, Lékai László esztergomi érsekké történt kinevezése alkalmával adott a Magyar Távirati Iroda munkatársának a belső felmérés szükségességéről. Ezt mondotta: ’’Mostanáig még nem sikerült teljes alapossággal felmérnünk az egyház, a papság és a hívek helyzetét. így nem áll rendelkezésünkre megbízható kép az elért eredményekről, a hiányokról, a mulasztásokról, sem a jövő feladatairól”. Más szóval: a Rómának beküldött főpásztori jelentések közös előkészítése a magyar egyház helyzetére jellemző tények feletti megegyezést is szolgálta, hiszen a püspökök jelentésükben objektív módszerrel ellenőrizhető felmérésre nem támaszkodhattak. A forrás, melyre a püspökök támaszkodtak, a személyes tapasztalat. Erre hivatkozva kért szót Cserháti püspök 1972-ben a magyar papság életéről a hazai katolikus sajtóban tartott vitában: ’’Becslések és sejtések helyett pontos és részletes felmérést csak az egyházmegyék vezetői tudnak adni”. Ennek a személyes tapasztalatnak azonban (melyre a püspök így hivatkozik s amelyre a püspökök jelentésük elkészítésénél is támaszkodhattak) határai vannak. Nemcsak a szubjektivitás és a ’’fától az erdőt nem látók” problémája merülhet itt fel, hanem az is, hogy az áttekintés a magyar egyházban a püspökök számára is nehéz. Bizonyos egyházi információkat például csak az állami szervek tartanak nyilván: melyik pap mekkora állami fizetéskiegészítést (kongruát) kap, vagy hogy melyik lelkipásztori munkaengedéllyel rendelkező papnak van joga az iskolában hitoktatnia.
