A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-09-01 / 9. szám

-396­A japán zen-buddhizmus egyik legmarkánsabb képviselője, afféle zen-misztikus és "teológus”. Fára festett velős mondása viszont örök emberi igazságot tartal­maz. A Szentirás se mondhatná jobban. Az Isten országa nem idő kérdése, mint azt ma annyian hangoztatják. Isten üdvözítő kegyelmén kívül egyes-egyedül a hit és az akarat dolga. 24/Konfúciust megkérdezték egyszer tanítványai, mi lesz a halál után. Kon- fúcius szerényen kitért a válasz elől: még ezt a rövid földi életet se ismerjük elég­gé, hogy beszéljünk hát a halál utáni életről? A kínai bölcs az emberi tudás és ta­pasztalat végességét akarta csupán érzékeltetni ezzel a megjegyzéssel. Krisztustól is bizonyára nem egyszer kérdezték tanítványai, mihez is tartsák magukat az örök életet illetően. Az Ur Jézus az utolsó vacsorán erre a té­mára is kitért. Egyszerűen, de félreérthetetlen szavakkal leszögezte, hogy az ó- szövetség hite nem illúzió. Van örök élet. Az Atya "házában” mindenki számára van hely bőségesen. Ha nem így volna, már régen megmondta volna barátainak, a tanítványoknak. Ilyen csakugyan ” életre - haláírd’ menő kérdésben nem lehet, nem szabad függőben hagyni a keresők, az érdeklődők, a kérdezők lelkiismere­tét. Nem lenne Krisztushoz méltó eljárás kitérő válaszokkal, bizonytalan általá­nosításokkal, kósza hitegetéssel áltatni az őszintén keresőket. Magyary Csilla PESTI TEMPLOMOK Boldogasszony temploma Két béke-boldog éven át a reggel hat már ott talált s bár még nőknél nem volt divat, én helyettesítettem a reggeli ministránsokat. Már a lófarkas lobogót - százötven évig lobogott karcsú gótikus tornyodon - elfútta az idő szele. Hol már a török uralom? A templom: arany és azúr. Galla Ferenc professzor úr mondott áhítattal misét, Boldogasszonynak adva át hajnalonta szelíd szívét. Boldogasszony szép temploma, több ma a beszéd, mint ima újjáépült falad között,- mert az idegenforgalom áll Pesten mindenekfölött. Egyszer majd ez is elmúlik újra elsővé lesz a hit! Te csak mosolyogj, Boldogasszony és kérjed értünk Szent Fiad, hogy bűneinknek irgalmazzon.

Next

/
Thumbnails
Contents