A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
-374zösségek önmagukba zárkózásának veszélyét, ami egyúttal elsorvadásukat is jelenti. A kis csopprtoknak egymással való találkozásához, az egybegyült közösségek együttes tanácskozásához, imádságához bizonyos központokra is lesz mindig szükség. Nem könnyű előrelátni, vájjon ezek a központok hasonlítani fognak -e a mai plébániákra. Valószínűnek látszik, hogy a területi plébániák - ahogy mai alakjukban ismerjük őket — nem maradnak fenn. A történelem folyamán a vidéki élet vallásos igényeinek kielégítésére alakultak, egy élő és testvéries közösség számára. Átültetve — szinte minden különösebb változtatás nélkül — a nagyvárosokba, elvesztették eredeti jellegüket. Túlméretezettek lettek ahhoz, hogy a hozzájuk tartozók közelről ismerhessék egymást és a kényszerítő körülmények folytán szervezeti központtá, a kultikus cselekmények és a szentségek kiszolgáltatásának helyévé váltak, ahol az adminisztratív teljesítmények fölébe kerekedtek a testvériességnek. Ahogy a városok tovább nőnek, a lakósok széttelepednek, a papok létszáma csökken, nem valószínű, hogy régi alakjukban életképesek mara- nak. A jövő hívei pedig előreláthatóan inkább foglalkozásuk, személyes igényeik, lelkiségük hasonlósága szerint fognak majd csoportosulni, nem lakhelyük szerint A JÖVŐ EGYHÁZÁNAK PAPI SZOLGÁI... Az egyházi szolgálatok terén is változást hoz magával a jövő. Ezek a szolgálatok a múltban (és jelenünkben is) szinte kizáróan a felszentelt papok kezében voltak. Az a papság, amely több mint ezer éven át az Egyház gerincét, ösz- szetartó erejét képezte, egyre csökkenő létszámot mutat mindenütt. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a ma emberében kevesebb az áldozatkészség, mint a régiekben; mások meg arra, hogy ez a jelenség a hit lassú kihalásának kísérőjelensége, hiszen ha nem lesznek papok, nem plántálódhat át a hit a következő nemzedékekbe. Mindkét következtetés téves, mert megfeledkezik arról az alapvető igazságról, hogy semmiféle társadalmi jellegű funkció nem maradhat fenn, ha egyszer eltűnt az a társadalom vagy társadalmi rend, amelynek szolgálatára é- letre hívták. Isten népe a papi funkció meghatározója. Mintha megfeledkeztünk volna arról, hogy az újszövetség papja nem feltétlenül levita, nem notabilitás, de mégcsak nem is szükségképpen szerzetes. Az első keresztények előtt ez világos volt, közösségeik maguk gondoskodtak a kultusz szolgáiról — és nem ismerték a papi hivatás válságát. A jövő Egyházában a pap-kérdés a kis csoportok létében talál majd megoldásra. Ezek a közösségek sokaságukban és különféleségükben nem plébániai szervezetek lesznek, hanem a hiten, szereteten, az imádságon és az Eucha- risztián alapuló egységek, amelyek szövetségéből tevődik majd össze az Egyház. Nagy számuk miatt eleve nem számíthatnak arra, hogy mindegyikük élén felszentelt pap álljon. Egy Jézus nevében egybegyűlt gyülekezetnek — a mellett, hogy maga is közösség — az Egyház egészével is közösségben kell lennie. Az eucharisztikus lakoma elköltéséhez szüksége van egy vezetőre, ezenkívül valamilyen
