A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-08-01 / 8. szám

-375szervezetre, amely a keresztény felelősség és testvériség szellemében gondoskodik a közösség lelki vagy más természetű igényeiről. Mindehhez elegendő egy felős- séggel felruházott vezető. Miért ne lehetne ez a közösség egyik tagja, akit maguk választottak, a püspök meghívott, előkészített és felszentelt erre a szolgálatra? Ugyanakkor ez a szolgálat nem teljes idejét foglalná le és e mellett megtarthatná eredeti foglalkozását, munkáját.

Ebbe a távlatba állítva a problémát, a nőtlenség másodlagos fontosságú kérdése egyből megoldódna. A legtöbb ilyen, közösségétől választott vezető meglett és házas ember korában lépne szolgálatba és senkit nem zavarna, hogy nem nőtlen. Az az idő is eljöhet, amikor nem tűnik többé lehetetlennek, hogy ilyen szolgálatra nőt válasszanak. Ugyanakkor viszont mindig lennének olyanok, akik egész életüket osztatlanul és nőtlen állapotban kívánnák az Egyház szolgálatára szentelni. Közülük egyesek talán az Evangélium hirdetésére éreznének tehetséget és belső elhivatást, mások meg az ima és szemlélődés világtól elvonuló életére.

A jövő Egyházában tehát nem lehetetlen, hogy a papságnak három fajtája lesz ismeretes. 1) A kis közösségek papjai (férfiak vagy nők), többnyire házasok, akik a papi szolgálatokat nem életük egész tartamára vállalják. 2) Az állandó jellegű papok, általában nőtlenek, akik életük egész tartamára vállalják a papságot, a püspök közelében élnek és a különféle kis csoportok között a kapcsolat fenntartásáról gondoskodnak. 3) A szerzetesek, akik különösképpen az imádságnak szentelik életüket, de más természetű egyházi megbízatásokat is vállalhatnak, mint például a különféle kis közösségek időnkénti találkozóira létesített, nagyobb központok vezetését. Az természetes, hogy ezek közül a szerzetesek közül nem mindegyik lesz felszentelt pap.

A jövő Egyházának arculata sok vonásában eltér attól az arculattól, a- melyhez mi szoktunk. És sok vonásában mégis ugyanaz az Egyház marad, amilyennek leghűségesebb fiai mindig látni vélték: félelmektől és aggodalmaktól mentes, nem állandó védekezésbe kényszerült intézmény, amely nem idegen az emberek számára, hiszen a szeretet és szabadulás titkát fedi fel előttük.

L’A VENIR DE DIEU(Isten jövője, Grasset kiadó) a címe két francia katolikus publicista, Marie-Thérese Maltese és Emest Milcent könyvének, amelynek e- gyik fejezetéből kivonatoltuk cikkünket. Meggon- = dolkoztató, de ugyanakkor megnyugtató olvasmány ez a könyv napjainkban, amikor annyit hallhatunk a hit és az Egyház kríziséről. Az új igényeket észrevevő és ki is elégítő Egyház reményét csillantja fel előttünk.