A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-08-01 / 8. szám

-372tozásai elé. Nem ők a hibásak abban, hogy azt a benyomást kapták: az Egyház, úgy ahogy van, intézményeiben, lelkipásztori módszereiben, liturgiájában örök és változhatatlan. Nem tehetnek arról, hogy nincs elég történelmi távlatuk ahhoz, hogy észrevegyék: kétezer év nem nagy idő a fejlődő emberiség történetében s az elénk táruló végtelen jövő szemszögéből gyermekcipőben jár még, szinte történelem-előtti idejét éli az Egyház — miért kellene épp ennek a kezdeti két évezrednek maradéktalanul és változtathatatlanul meghatároznia az Egyházat az elkövetkező évezredekre? A múlt mögöttünk van és nem szakíthatunk vele, de ez nem azt jelenti, hogy minden vonásához görcsösen kell ragaszkodnunk.

ALÁZATOS, TESTVÉRI, SZOLGÁLATKÉSZ ÉS SZEGÉNY...

A jövő Egyháza — a fejlődés jeleiből és irányából következtethetünk erre — sokkal közelebb áll majd az emberekhez, mint az a lenyűgöző intézmény, a- melynek élére 1939-ben XII. Piusz került. Az akkori Egyház, univerzalitása ébredező tudatában és megtapasztalásában, olykor nem volt tekintettel a konkrét emberre. A Tiberis vagy a Szajna partján élő híveire szabott előírásai egyformán kötelezték a világ messzi tájain élő megkereszteltjeit is. Azóta a közlekedés fejlődése, a hír- és gondolatközlés eszközeinek és módszereinek alakulása jobban ész- revétették velünk a föld különféle területeinek és embereinek egyéni sajátosságait; a fokozódó városiasodás meg azt a tényt, hogy az emberi természet igénye a névtelenség állapotából való kiemelkedés: mindenki önmaga akar lenni és azt kívánja, hogy ne mint a nagy tömeg egy jelentéktelen alkotóelemét kezeljék.

Ezt az igényt kell majd a jövő Egyházának is kielégítenie. Nem fog eltérni az Evangélium igazságaitól, ha majd arról biztosítja — nemcsak szóban, hanem tetteiben is — az embereket, hogy Isten szemében minden ember külön egyéniség, Isten épp sajátos egyediségüket szereti bennük és felmérhetetlen szeretetét nem lehet semmiféle szabályzat tételeibe zárni. A jövő Egyháza értésére adja a föld emberének, hogy igazi célja az, hogy az embert kiteljesülésére segítse. A- hogy VI. Pál mondotta: "Az Egyház nem önmagáért van. Krisztusért van és Krisztusból van, aki az emberek miatt lett emberré az emberek között".

Ez a felismerés vezeti ma is, viszi még fokozottabban a jövőben az Egyházat arra, hogy különös figyelemmel forduljon a szegények felé. Azok felé, a- kiknek emberi kiteljesedését nem biztosítja a fogyasztásra berendezett társadalom, hanem szinte kiszorítja őket a gazdasági és kultúrális élet nagy áramlásából. Ezért lesz fokozott gondja a jövő Egyházának a kivándorolt munkások, a testi és lelki betegek, a magukra maradt öregek, az éhínség-sujtotta tömegek sorsa — mindazoké, akikről elfeledkezni látszik a világ.

De még egy másik síkon is alázatos és szolgálatkész lesz a jövő Egyháza: a teológia síkján. A teológusok — nem is mindig papok — kilépnek majd elefánt- csont tornyuk magányából. Isten népéből származnak, körében élnek és tudatosul majd bennük, hogy a teológia nem vonatkoztathat el a mindennapi élettől és az emberek élettapasztalatától. Jobban átérzik majd, mint ma, hogy elsődleges