A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
-371került az állam-egyházügyi hivatalnak az ordináriusokkal egy előre, a párttól megfogalmazott formulát aláíratniuk. A szlovák püspökök külön nyilatkozatot adtak ki. a szlovák püspöki kar Azt gondolná az ember, hogy náluk, ahol a vallásos öntudat és katolikus hagyományok élénkebben élnek a nép lelkében, mint a cseheknél, a püspökök nagyobb önállóságról tehetnek tanúságot. De, vagy mert Pozsonyban az állam-egyházügyi hivatal ügyesebben működött, vagy mert ott maguk a püspökök engedékenyebbek, nem is magukfogalmazta nyilatkozatot adtak ki, hanem egyszerűen aláírták a kultuszminisztériumtól eléjük tett kész szöveget. S ebben ilyen kitételeket: ”Nem tartjuk kívánatosnak az olyan akciót, - nem is azonosíljuk magunkat vele - amely szocialista társadalmunknak egyetlen pozitív vívmányát sem akarja elismerni... Meg vagyunk győződve róla, hogy ezzel a magatartásunkkal egyházunknak és szocialista hazánknak teszünk szolgálatot és elősegítjük, hogy egyházunk és szocialista államunk között egyre javuljanak a kapcsolatok”. Külön szépséghibája még a nyilatkozatnak, hogy nemcsak a szlovák püspökök aláírása szerepel rajta, hanem más ’’egyházi szervek” vezetőié is, mint a papi békemozgalomé, a Szt. Adalbert- egyesületé és a szlovák karitászé. A Charta állításainak nyűt cáfolata vagy elvetése ebben a nyilatkozatban sem szerepel s a szlovák püspökök a sorok között végeredményben azt is beismerik, hogy az egyház és a szocialista állam kapcsolatai még mindig olyan állapotban vannak, hogy javulásra van szükségük. - Ez még mindig több, mint amit - hasonló esetben - a moszkvai pátriárka nyilatkozhatna. ♦ A Charta 77 a Vatikánt is váratlanul érintette. Dicséretére szolgál, hogy rövid habozás után a keresztények egységét szolgáló szervei félreérthetetlenül a Charta és az emberi jogokért küzdő mozgalom mellett foglaltak állást. A vatikáni rádió pedig a Chartához és a csehszlovákiai eseményekhez fűzött kommentárjában ezt mondotta: ’’Olyan jogokról van itt szó, amelyeket az egyház és különösen a jelenlegi pápa mindig is hirdetett és minden alkalommal s a világ minden részén síkra szállt érdekükben”. egy kis vallási futurológia... régészen természetes, hogy a "holnap" Egyházának arculata nem egy vonásában 1_5 eltérő lesz a "tegnap" Egyházáétól. Az lenne igazán ijesztő, ha nem így lenne, hiszen a tegnap Egyháza eszközeivel, nyelvezetével és intézményeivel a tegnap világát szolgálta, egy ma már letűnőben lévő világot. Nem kell azért azokat sem elmarasztalnunk, akik félelemmel néznek ennek az arculatnak a várható vál-