A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-08-01 / 8. szám

-360”Hohó! - ébredezett Ágnes - Ez a nő ki akar engem túrni a helyemből. Hogyisne!”

— Meggondoltam a dolgot, - vetette oda szárazon - nekem is sürgős.

— De hiszen előbb azt mondta, nem sürgős.

Most a lelkiismeret beledöfött Ágnesbe: ”Megítéltetésed pillanata előtt sem vagy képes egy jócselekedetre?! ” Hirtelen hátrafordult:

— Meggondoltam. Nekem nem sürgős. Helyet cserélek.

”Ez csöndes őrült” — örvendezett magában az izgulós hölgy és boldogan helyet cserélt Ágnessel.

Ágnes most már azzal töltötte a várakozás rá súlyosodé idejét, hogy e- sengve kérte Istent: sikerüljön jól ez a gyónás! Ne legyen külső formaság, de ő- szinte belátás, Istenbe kapaszkodó átalakulás.

Mikor végre bejutott a sekrestyébe, egyszerre kirepült a fejéből minden előre kiciikalmazott szép mondat, csak leroskadt a térdeplőre és őszintén ellebegte, ami a szívét nyomta:

— Félek, hogy megrögzött bűnös vagyok, mert nem tudom rászánni magam, hogy abbahagyjam a bűnömet.

— Tessék megnevezni a bűnt - szakította félbe a páter.

Ágnes hirtelenében így nyögte a definíciót:

— Gyógypedagógiai diploma jogtalan bitorlása.

— Kérem, tessék részletezni.

A nagy szorongás közepette is, Ágnes szívből megörült annak, hogy szabad részletezni. Nem törődött azzal, hogy a folyosón tolakodó hölgyek miféle átkot fognak szórni az ő fejére, amiért ilyen hosszadalmasan teregeti a bűneit, hanem elmondta a páternek az egész Duci-históriát tövirül hegyire. Megnyugtatta az a tudat, hogy így a páter világosan láthat mindent és most már némi megköny- nyebbüléssel várta a lesújtó ítéletet.

Legnagyobb csodálkozására a páter jóságos, türelmes hangon elmagyarázta, hogy Ágnes nem tartozik a megrögzött bűnösök közé, hiszen semmi gonosz szándéka sem volt. Köszönje meg a jó Istennek, hogy jó eredménnyel tanította a visszamaradt gyermeket. így az a nemlétező diploma, mely a barátnője hazugságából született, nem okozott senkinek kárt és miután jól végezte azt a feladatot, amit a gyermek szülei rábíztak, a fizetését nem vette fel jogtalanul.

— Nem kell megmondanom a tanítványom anyjának, hogy nincs diplomám?

— Ha nem kérdezi, most már ne hozza szóba a dolgot. Inkább igyekezzen az egyetemi könyvtárban, utólag, gyógypedagógiai könyveket olvasni, hogy így tudását gyarapítsa és tovább is minél eredményesebben foglalkozhasson tanítványával.

Ágnes olyan hálát érzett a páter iránt, mintha ez az atya őt a gyógypedagógia doktorává avatta volna: ”honoris causa”.

Aztán bevallotta füllentési hajlamát, melynek néha a túlméretezett fan