A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
-359lőtte, hogy számára minden pillanat bűn veszélyt jelenthet, mert aki többnek, másnak, jobbnak szeretne látszani, mint amilyen, az bármikor beleeshet az öncsalásba és mások ámításába. Tehát az ő esetében nem annyira az alkalmat kell kerülni, mint inkább kitépni a lelke gyökerét a nagyzoló hazugság földjéből és átültetni az önismeret és igazságszeretet talajába. De érezte, hogy ő erre egyedül képtelen. Ehhez Isten és egy tapasztalt lelkiatya segítsége szükséges. Forró szívvel imádkozott, hogy ezt segítséget megkaphassa. Aztán, a lelke mélyén, elbúcsúzott magányos, kis szobájától, melyet annyira szeretett. ’’Hiszen ha a Duci mamája megtudja, hogy svindler vagyok, úgyis elvesztem minden tanítványomat. A lakbért nem fizethetem. Hova fogok menni? Rákospalotára? Ott apa összebarátkozott az állomás vendéglősével. Az talán ad valami munkát. Leszek pénztárosnő vagy pincémő. Mostanáig úgyis több akartam lenni, mint amennyi vagyok; most majd leszek, ami vagyok: egy kis senki.” Mialatt a könnyei leperegtek az arcán, sejtelme sem volt arról, hogy a belátás és könnytermő bánat már felpuhítják a lelke gyökerét és belemélyítik a megigazulás talajába. M ásnap a városból is jött néhány pap, hogy segítsenek a lelkigyakorlatos páternek, mert hát igen sok hölgy készült a gyónásra. De ezek a papok hiába várakoztak a templomi gyóntatószékekben; csak néhány sietős mama fordult hozzájuk. A legtöbb hölgy a lelkigyakorlatos páterhez kívánkozott. Ez pedig a sekrestyében gyóntatott és oda egy hátulsó folyosón keresztül lehetett bejutni. A bűnbánó hölgyek ezen a folyosón szelíden tolakodtak és enyhén lökdösődtek. Mindegyikük szeretett volna elsőnek bejutni, de mivel ez lehetedennek bizonyult, kénytelenek voltak belenyugodni a sorbaállásba, aminek az lett a következménye, hogy mindenki egy kicsit neheztelt az előtte állóra: hogyan is mert az pont őeléje állni? Valahányszor az ajtó becsukódott egy hölgy mögött, aki szerencsésen bejutott a sekrestyébe, síri csönd súlyosodott a várakozók szívére és ajkára. Ez a szilencium körülbelül öt percig tartott. Akkor megkezdődött a háborgás: ’’Hogy lehet ilyen sokáig bennmaradni?!” Egyszerre mindenki beleesett a farizeus bűnébe és szíve mélyén azt gondolta: ’’Szerencse, hogy nekem nincs annyi bűnöm, mint ennek a nőnek.” Valaki dühösen megszólalt: — Ez a nő talán nem is a bűneit gyónja, csak fecseg. Szegény páter! Most, valami tömegpszichózis hatása alatt, egyszerre mindenki megharagudott a fecsegő hölgyre és rendkívül sajnálta a szerencséden pátert. A mögötte várakozó hölgy gyöngéden megérintette Ágnes vállát:- Pardon, kérdezni szeretnék valamit. Sürgős önnek a bemenetel? — Nem sürgős - sóhajtotta Ágnes, a tragédiára készülő ember halogató érzésével. — Akkor, kérem, cseréljünk helyet, mert nekem sürgős.
