A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
-357Ágnes ráismert a katekizmusban tanult rövid kis mondatra, amely az iskolában csak egymás mellé fűzött, értheteden szócskák láncolata volt; most pedig, a páter magyarázata nyomán, úgy hatott, mint világosságot gyújtó, életeket' mentó' fény. A páter kifejtette, hogy Isten az örök szeretet forrása. Érte vagyunk teremtve; Hozzá kell eljutnunk. ’Isten meghívott engem az Örök Szeretet boldogságára” — örvendezett magában Ágnes és azt remélte, hogy most már a páter minden előadáson kizárólag Isten jóságáról, dicsőségéről és az Örök Szeretet életéről fog beszélni. Azonban nagyon tévedett. Egy másik előadáson a páter a pokolról és az odakerülő bűnösökről kezdett elmélkedni. Ágnes szerette volna meghipnotizálni a pátert, hogy ne beszéljen ilyen témákról, de a páter — mit sem törődve Ágnes óhajával — folytatta a bűnösökről szóló mondanivalóját: ’’Bizony vannak olyan emberek, a- kik teljes önámításban élnek saját lelkiállapotukat illetően. Meg sem vizsgálják a lelkiismeretüket, éppen ezért azt képzelik magukról, hogy ártadanok; bele sem mernek nézni lelkűk zavaros egyvelegébe”... Ágnes megriadt: ’’zavaros egyveleg? Ez én vagyok!” A páter meg folytatta: ”Az ilyen ember fél, hogy felszínre kerülhet olyasmi, ami miatt önmaga előtt is szégyenkeznie kellene.” Szent Isten — rémüldözött Ágnes — a páter a Belgiumban szerzett diplomámra céloz, hiszen én is folyton attól félek, hogy felszínre kerül az a csalás. ”Néha még villong a lelkiismerete” — mondja a páter. — Ágnes meg visszhangozza: ”de mennyire villong! Hiszen oly gyakran mondja nekem a lelkiismeret: Ágnes, Ágnes, miért maradsz te meg a hazugságban?” — ’’Sajnos — válaszolta mintegy hangosan a páter — az ilyen villongás csak futólagos és nem fejti kijavító hatását.” ”Ez szórul-szóra nekem szól” - állapította meg bűnbánóan Ágnes. A páter egyszerre csak a megrögzött bűnösökről kezdett beszélni. Ágnes nem volt tisztában a megrögzött szó értelmével. — ”Az ilyen ember - magyarázta a páter — öntudatosan, teljes beleegyezéssel követi el a bűnt”. (”Én is teljesen beleegyeztem a hazugságba” — visszhangozta Ágnes.) ’’Isten mindent megtesz, hogy bűnbánatra késztesse a bűnöst, - folytatta a páter - de az megátalkodik bűnében. Emésztő férget hord belsejében.” Ágnes rémülten döbbent rá arra, hogy az ő bensejében is ott van az a bizonyos emésztő' féreg és ő érzi is, hogy mennyire rágcsálja őt ott belül. ’’Szerencséden bűnös, — emelte fel hangát a páter, aki most Szt. Ágostont idézte - de nagy a te nyomorúságod! Mily szánalomra méltó vagy, ha lelkiismereted eképpen gyötör; és még inkább az vagy, ha nem bánt!” Ágnes azon gondolkodott, bántja-e vagy nem őt a lelkiismeret, amikor hazugságai következtében Vámayné őt diplomás gyógypedagógusnak gondolja? Bizony, ott a hotelszobában ő boldogan sütkérezik saját dicsfényében, sőt örül, hogy többnek látszik, mint amennyi... ”Ez nem szép tőlem. Aljas vagyok — állapította meg szégyenkezve. - De mi történne, ha bevallanám Duci mamájának, hogy a diploma hazugság és én nem vagyok gyógypedagógus? Vámayné megbot-
