A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-08-01 / 8. szám

-355körülötte. összeszorított fogakkal, fülére tartott kézzel tanult.

Tíz nap múlva jelentkezett a vizsgára. Páter Rektor szobájában vártak rá tanárai. Verejtékes, izgalmas félóra volt. Végre is véget ért és nyugodtan mehetett vissza a hegyre. Kicsit megalázottan. De ez nem fájt neki. Tudta, hogy értelmi síkon nem tud eleget tenni a legmagasabb követelményeknek. Tudta, hogy csak közepes rendtag lesz, aki nem gyullad ki különös fénnyel a rend történelmének egén.

Nem volt ebben semmi elszomorító. Inkább megnyugodott. Isten hívta és ha jelentéktelennek teremtette is, azért szerette.

25

Ű

z a nyár ott a hűvös fák alatt és a barátságos sátrak között jó volt arra is, hogy felfigyeljen többi rendtársa problémáira is. Figyelhette és tanúja lehetett alakulásuknak; hallhatta terveiket és irányzó- dásukat bizonyos munkakörök felé.

Volt közöttük végzett tanár, aki valószínűen folytatni fogja munkáját; tehetséges matematikusok és fizikusok, akik kedvvel és szakértelemmel foglalkoztak munkájukkal. Az elsőévesek között a- kadt egy filozófus: lelkének és vérének minden rostjával bölcselő-természet, aki hitte, hogy egyedül a filozófiával megoldja az élet minden kérdését. Nagy tehetségéhez, türelmetlenül, szinte szenvedélyesen szorgalmas kedvéhez azonban leplezetlen ambíció is járult, éspedig o- lyan mértékben, hogy nem volt kétséges: ez a fékezetten ambíció még tragikus véget érhet. Mert Pikó testvér nem tisztelt és nem tudott megérteni más, akármilyen eredményeket felmutató embereket sem - megvetett minden szónoklatot, minden lírai élményt, minden ’’könnyű hitet” és minden jezsuitát környezetében, aki nem bölcseletre adta magát. Mikor egyszer együtt mentek a városba, Pikó így szólt Rezsőhöz:

— Mit beszélünk mi ezeknek az embereknek? Nézze ezt a tömeget! Mit tudom én, mi lakik bennük. Mit tudom én, mi van bennem. Magammal sem vagyok tisztában, hogyan készüljek arra, hogy ezeket boldogítsam?

A filozófus sötét, harmóniátlan tekintete részvétet keltett Rezsőben iránta, bár tudta, hogy őt sem tartja sokra, hiszen ő sem a bölcselet embere volt. Pikó csak elméleti problémát ismert el, csak azt a harcot, amelyet értelmi síkon vívnak; minden más idegen és értelmetlen volt előtte. Rezső bárhogyan is közeledett volna hozzá, tudta, nem lehet segítségére: talán majd az idő és az élet közelsége később harmóniát teremtenek a problematikus emberben.

Volt társai között egy, aki az irodalom és a természettudomá