A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
-353sátrat vesznek és az egészségesebbek táborszerűen töltik a nyarat. Már az első nap készen állt a tábor. Voltak közöttük régi cserkészek, őrsvezetők és olyanok, akik tiszti vizsgára készültek, hogy később, ha diákok között dolgoznak, cserkészeiket a táborozás idején is kísérhessék. Ujjongó, könnyű, vidám volt ez a kéthetes pihenő. Nappal kirándulásokat tettek, este tüzet gyújtottak és fönnmaradhattak késő éjszakáig. lkonyodott. A fák között szél suhogott át és a fenyves, mint egy égi templom titokzatos orgonája, búgott. Búcsúzó énekesmadarak szálltak el a magasranőtt fű között és csipogva tértek nyugovóra. A távoli hegyek mély, sötétzöld hálóruhát vettek föl és komoran dőltek pihenni a földre. A Duna szalagja, mint egy csokor virágot, kötötte át a nyugodt síkságokat. Esteledett. A tücskök elhallgattak és az ősi föld szíve halkan dobogott. Árnyak nőttek az alkonyaiban, a fenyők magas orgonái sötétbe vesztek és még titokzatosabban zúgtak. Kialudtak az emberi lámpások és az égen kigyúltak a csillagok. Négyen-öten heverték körül a kis tüzet. Sehol ember, sehol hang, sehol zaj — mindenütt nyugalom, csend és béke. A csillagok beszélgetni kezdtek felettük. Szinte hallották hangjukat. Mély ragyogással, szelíd kék fénnyel, piros árnyalattal fényléttek az ég vándorai és lassan lépdeltek tova. A tejút fehér nyáját egy láthatatlan kéz terelte és az éjszaka sötét bársonyát legelték a csillagok milliói. Ott, a tűz körül, nem beszéltek. Hallgatták az éjszaka csendjét — hallgatták a természet tiszta, hangtalan beszédjét és ültek mozdulatlanul. Hajnalodott. Kelet felől finom, szürke lepleket hullatott az égre az, aki felkelti minden reggel az időt, hogy egynapos útra induljon. Egyre világosabbak lettek a fátylak, a sötét föld bontakozott sűrű álomtakarójából. Felemelte fejét a nap és széttekintett a világon. Homloka iz- zott és sugárzott; bíboros tekintete áttüzesítette az erdőket. A zöld fűben megcsillant a harmat és visszaküldte a napnak adakozó fényét drága rubintban. Reszketett és csillogott a harmat a fűszálakon, és ruhájukon. Még nem mozdultak. A tűz kialudt, sötét, elhamvadt fahasábok között fehéren világított a hamú. A madarak égbe ugrottak és elkezdték reggeli imájukat. Megmozdult a föld minden élője: az erdő 22.