A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-07-01 / 7. szám

-324zépfokú iskolákban Magyarországon. Az iskolákban engedélyezett hitoktatásra vidéken, érthető okokból, a gyermekeknek csak 6-7%-át íratták be; Budapesten és más nagyvárosokban pedig az iskolai hitoktatás vagy erősen lecsökkent vagy egészen megszűnt. A püspöki kar és a kormány között 1950-ben kötött megegyezés elismerte az egyház hitoktatáshoz való jogát és lehetővé tette, hogy az önként jelentkező fiatalok számára magában a templomban lehessen hitoktatást tartani. A hitoktatók önzetlen fáradozása révén ez a megoldás lassan a különben is előnytelen keretek közé szorított iskolai hitoktatás helyébe lépett. A templomi hitoktatásnál — az iskolaival ellentétben — nem volt az államnak lehetősége arra, hogy előírásokra hivatkozva közvetlenül beavatkozzon az oktatás menetébe.

A kormány azonban ezt a templomi hitoktatást is szabályozni kívánta, és az érdekelt hitoktatók és néhány püspök tiltakozása ellenére 1975. január e- lején egy hat pontból álló rendeletet léptetett érvénybe, amely a szabályozás címén előírta, hogy hivatalos ellenőrök legyenek jelen a templomi hitoktatáson, nyújtsák be a hatóságoknak a résztvevők névsorát, sőt a résztvevők létszámát is csökkenteni akarták — tekintet nélkül arra, hányán kívánták volna a hitoktatást. A templomi hitoktatásra nehezedő ilyen megkötöttség miatt aztán az iskolai hitoktatáson résztvevő tanulók száma ismét emelkedett.

Miután az új rendelkezések súlyos konfliktushoz vezethettek volna, a politikusok, akik ezeknek gyakorlatba ültetését sürgették, lassan elvesztették befolyásukat arra az állami szervre, amely a rendelet végrehajtásával lett mebíz- va és egy mérsékeltebb csoportjuk a felmerült problémák további megoldását í- gérte, miután bizonyos félreértések tisztázódnak. Máig is adósak a megoldással. Módszereik azonban jó képet adnak a kívülről szemlélőnek a kormány egyházpolitikai sakkhúzásainak kiismerhetetlen belső mozgatóiról és arról, hogyan használják ki a hitoktatás kérdését, amely az egyház életének lényeges mozzanata, o- lyan politikai elképzelések érdekében, amelyek semmiféle összefüggésben sincsenek az egyház életével, még kevésbé érdekeivel.

Ilyen és hasonló esetek azonban nem- a magyar egyház belső problémái csak a kormány egyházpolitikai vonalvezetésére derítenek fényt, hanem a mai magyar katolikus élet gyengéire is. Elsősorban azokra a hiányokra, amelyek az egyházon belül például a tervszerű együttműködés vagy az elsődleges célok módszeres meghatározása terén mutatkoznak. Világosan kellene látniuk, melyek is az egyház javát szolgáló lehetőségek és célok; mi ezeknek a fontossági sorrendje. Ezekben persze a hívek és a kisebb csoportok érdekeit is tekintetbe kellene venni. A belső egység sajátos ismerte tőjegy einek, mint pl. a szolidaritásnak olyan mértékben kellene észlelhetőknek lenniük, hogy adott alkalommal, a fellépő nehézségek idején, csalhatatlanul megmutatkozzanak. - Illetékes kormánykörök ma szívesen hangoztatják, hogy a hívőknek a mai magyar társadalmi életben nemcsak arra van módjuk, hogy nézeteiket kinyilvánítsák, hanem arra is,