A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-07-01 / 7. szám

-309mester hajlandó volt a saját lakásának egyik kis szobáját kiadni. Földszintes, udvari szoba: tiszta, csendes. Ágy, asztalka, alacsony fiókos szekrény.

— Folyóvíz nincs benne - magyarázta a házmester, — de a feleségem mindennap beállítja majd a korsó friss vizet. A konyhában van vízvezeték. Kályha nincs a szobában, de betehetünk egyet. Vagy ha a kisasszonyt nem zavarja, kinyithatja a konyhánk ajtaját, bejön a jó meleg. Lavórt majd állítunk a szekrénykére.

Ágnes boldog volt: saját szoba a városban... Mindjárt ki is vette és egy hónapra kifizette a lakbért. Aztán telefonált az anyjának. Könyörgött neki, hogy békítse ki az apját. Magyarázza meg neki, hogy ő azért jött el Tekla néniéktől, mert észrevette, hogy anyagi helyzetük nem valami jó. Gyurinak nincs semmiféle állása. Keserűnek tűnt neki ott a kegyelemkenyér, hát eljött. Csak azért nem vallotta be mindjárt szüleinek, mert félt, hogy visszakényszerítik. Az éjszakái miatt ne nyugtalankodjanak: Idusnál aludt, Budán. Most meg talált egy kis szobát Pesten. Fizetheti a lakbért. Anyuka, apuka jöjjenek el azonnal megnézni a szobát és hozzák el ide az ó' kis cókmókját, ami Tímáréknál van.

Martos és Martosné azonnal odavillamosoztak Ágneshez. A szobát nem találták valami előkelőnek, de aki már vagonlakó volt, az nem válogatós. Ágnes szeme ragyogott:

— Olyan boldog vagyok. Van önálló keresetem. Van saját szobám, van egy szép kosztümöm, amit Vámaynétól kaptam. Beiratkozhatom az egyetemre. Lesz tanári diplomám.

Szeme csücskével az apja arckifejezését kémlelte. Martos bizalmatlansága eltűnt és helyet adott az apai öröm gyöngéd visszfényének.

— Ágikám, már gyermekkorodban az volt veled a tervem, hogy te az e- gyetemre járj és megszerezd a tanári diplomát. Nem tudom, megérem-e azt a boldog napot, amikor te igazán tanárnő leszel. De egyet ígérj meg nekem: ha valóban leteszed minden vizsgádat az egyetemen, csak egyetlenegy életcélod legyen.

’’Életcél?” - dobogott Ágnes szíve. - "Vajon mi lehet apa szerint az én életcélom?”

— Mégpedig az, hogy az államhoz juss be nyugdíjas állásba.

Martos úgy ejtette ki az ’’állam” szót, mintha azt mondaná: a fenséges Mindenható.

— Ágnes, ígérd meg, hogy nem dűlsz be azoknak a modem nyelviskoláknak, melyek nagyon magas fizetést ígérnek a diplomás tanárnak, de nyugdíjat nem adnak. Csak az állam védőszárnya adhat egész életedre biztonságot. Én is az állami nyugdíjamnak köszönhetem, hogy nem kell kegyelemkenyéren élnem. Ez legyen az életcélod: az állam védőszárnyának oltalmában elehelyezkedni.

Ágnes nem mert az apjával vitatkozni, de szíve mélyén úgy érezte, hogy az állam nem mindenható, és hogy ő az életre szóló oltalmat inkább Istennél szeretné keresni, mint az állam védőszárnya alatt.