A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-07-01 / 7. szám
-295 hogy agyon ne beszéljük magunkat (magamat is figyelmeztetem), hiszen Isten nem a jól-rosszul szövegezett mondatokat akaija tőlünk hallani, hanem az életünket úgy, ahogy azt imában éljük. Ha hangunk elfogyott, ha öntudatunk bágyadt és hozzá fordulva hangtalanok maradunk, talán éppen erre vár Ö, az Isten, hogy Ö szólhasson, mondva: hallgattalak, most te hallgass, figyelj, most én beszélek. Némuljon el színed előtt minden hang, ha Te szólsz, elsősorban a magunk hangja. Ha megjelensz csendünkben, ha jelen vagy hallgatásunkban, az több, mint minden szóbafoglalt vallomásunk. Talán nem is kívánsz mást tőlünk, mint hogy életünket öntudattal Színed előtt éljük, — talán csak azt várod, hogy Jelenléted tudatában éljünk. Ha Te életünk központjában élsz, akkor az életünk Benned él már és nincs szükséged se neked, se nekünk arra, hogy kívülről közelítsünk együttlétünk közös otthonába. Aki szívében hordja Istent, akinek szívében Isten lakást talált, az úgy érintkezik lakótársával, hogy hol így, hol úgy közlekedik és közöl tettet, gondolatot, érzést. És azok, akik már nagyon megszerették egymást, talán többet hallgatnak együtt, mint beszélnek. Befogadással, nem kizárással Figyelmeztess, hogy ne zárjam ki a világot magamból, figyelmeztess, hogy része legyek. Könnyebb a vízpartról nézni a vizet, mint belevetni magunkat árjába, még nehezebb, ha kell, szembeúszni az árral. Azért adtál szemet, hogy lássak, fület, hogy halljak, tapintást, hogy megérintsem a világ dolgait, azért kezeket, hogy fogjak velük, lábat, hogy járjak. Nem mindig választhatom magamnak a világ útjait. Eseményei, jelenségei, történései itt történnek körülöttem, itt, ahol állok és
