A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-07-01 / 7. szám

-291 tökéletes, a teljes boldogság, a véget nem érő örömök iránt rossz vicc csupán, vagy a valóság megsejtése? Kielégítetlenségünk, tökéletességhiányunk érzete — sokszor épp életünk legboldogabb órái közepette

— csak az érzéketlen nagy természet egy félresikerült fogása lenne, miután a fejlődés folyamatának egy kiszámíthatatlan fordulóján gondolkodni képes állatot is hozott létre? Vagy mégis inkább egy megoldásra rásejttető tulajdonság ez bennünk? Nem Isten szól-e általa hozzánk arra bíztatva, hogy lépjünk ki önmagunkból és éhezzünk arra, a- mi maradéktalanul betölt, ami vég nélkül boldoggá tehet?

Nincs ezekre a kérdésekre könnyű felelet, sem az általuk felvetett problémákra olcsó megoldás. Mi, keresztények, hisszük, hogy Isten áll a kérdések és problémák mögött és arra ösztönöz általuk, hogy felfedezzük Őt, tökéletes örömünket, végnélküli boldogságunkat. De ahhoz, hogy ezt felfogjuk, a hitnek kell átadnunk magunkat

— s erre nem mindegyikünk képes. Nem szabad együttérzésünket megtagadnunk az ilyenektől, sem az akadályokat lekicsinyelnünk, a- melyek sokszor hitük elé tornyosulnak. Előttünk világos, hogy nincs értelmesebb dolog, mint hinni az Istenben, aki kielégítetlenségeinket épp arra használja, hogy Benne találjunk rá örök és véget nem érő beteljesülésünkre. De mielőtt azokat bírálnánk, akik ezt nem látják világosan, ismerjük el becsülettel azt is, hogy mi is, akik hiszünk, sokszor úgy élünk, mintha nem hinnénk igazán.

Sokféle értelmezését adhatnánk a boldogságnak, de végeredményben azért úgy látszik, hogy a boldogok és a mindig csalódottak között tulajdonképpen az a különbség, hogy a boldogok tudatában vannak annak, hogy ezen a földön nincs semmi, ami maradéktalanul biztosíthatná számukra a boldogságot — a mindig csalódottak meg azok, akik becsapják magukat azzal, hogy azt hiszik: a vagyon, az élvezetek, a hatalom vagy a hírnév maradandó örömet és boldogságot biztosíthat számukra. Maradandó boldogságra csak Istenben lelhetünk. Mi, keresztények, tudjuk ezt. Sokszor mégis úgy viselkedünk, mintha nem lennénk egészen meggyőződve róla. A vagyon, a hírnév után mi is futkosunk — mintha nem lennénk egészen biztosak benne, hogy igaz, amit hiszünk.

Nem kell lemondanunk azért egészen ennek a világnak az ö- römeiről. A kereszténység nem tagadja a pusztán evilági boldogságot, csak mögéje lát. Észreveszi, hogy ezek csak sejttetések, utalások, ígéretek és mint ilyeneket kell élveznünk őket. Tudva, hogy egyik fajtájuk sem elégíthet ki maradéktalanul minket. Csak jelek ezek és útmutatók afelé, Aki egyedül képes igazán és végérvényesen boldogítani minket. A világ örömei valódi örömök, mert Isten világunkban való