A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-06-01 / 6. szám

-255kinn zakatoltak a sötét, hosszú vonatok. Ágnes arra gondolt: milyen furcsa ez a lázasan pergő élet; ahány ember, annyiféle remény; minden vonat másfelé rohan; minden ember másvalami után sóvárog; akarások és meghiúsult tervek... és a földgömb csak forog közömbösen és senki sem állíthatja meg. És én mit keresek ezen a földön? Olyan vagyok mint egy kis giliszta, amelyet bárki félrelökhet vagy eltiporhat. Miért vagyok én a világon? — jajdult fel ismét a kínzó, felelet nélküli kérdés. Zaklatott agyára ránehezedett a nyomasztó fáradtság és jótékony álomba ringatta.

Hajnalban a beszűrődő világosságra ébredt. A derengés fénye biztatón szokott hatni. Ágnes megállapította, hogy a váróteremben egész jól lehet aludni és elhatározta, hogy többször is ott tölti majd az éjszakát. Amikor lehet, kikö- nyörgi az anyjától, hogy Sárika szobájában alhasson. Néha meg Idusnál fog még próbálkozni. Hiszen most már kiismerte Margócsyét, aki teljesen maga számára akarja kisajátítani a keresztlányát. Ö majd csak késő este megy oda, meghúzódik Idus szobájában a fekvőszéken és kora reggel eltűnik. Egy pillanatra felvillant e- lőtte Tekla néni ebédlője: a virágos abrosz, a kávéillat, Tekla néni mosolya, Gyuri tréfás hangja. Talán csak futó szeszély volt Gyuri részéről, hogy a Gellértben o- lyan csúnyán viselkedett. Ágnest heves vágy fogta el, hogy visszamenjen Tekla nénihez. A szívében lakó Fényességhez fordult: ’’Biztos, hogy nem szabad visszamenni?” - Biztos. — súgta megdönthetetlen határozottsággal a tiltó hang.

Kinn az utcán villamosok csilingeltek. Ágnes szívében is megcsendült egy halk kis csengetyű: mintha a hajnali szentmisére hívogatná. ”De hiszen ma hétköznap van” — vitatkozott Ágnes önmagával. — Annál inkább, annál szebb lesz, mert nem kötelező. — Ágnes gyorsan megmosdott az állomás vízvezetékénél. Kis fésűjével kisimította a haját. Vásárolt az étteremben egy kiflit, belegyömöszölte a gyöngyös táskába és elindult a Szent István-bazilika felé. Útközben arra gondolt, hogy a hajléktalanságnak is van előnye: azt teheti, ami jólesik. Otthon nem engednék meg, hogy hétköznap hajnali misére menjen. "Megbolondultál? — kérdeznék tőle. — Hagyd a templomba szaladgálást a bigott vénkisasszonyoknak.” Igen, otthon gyakran emlegették megvető hangon a ”bigottság”-ot. De Ágnesnek úgy tűnt, hogy nincs abban semmi érzelgős túlzás, ha ő most templomba megy. A kitaszított embernek szüksége van olyan helyre, ahol jóságosán befogadják, és ez a hely: Isten háza.

#

4

gnes belépett a Bazilika hátsó kis kápolnájába, ahol a pap misézett. Kinn maradt a város zavaró lármája. Az ájtatos csöndben Ágnes fürkésző szeme az örökmécset kereste. Ott ragyogott bársonyos bíborfényben, hogy Krisztus itt van.

’’Milyen szerencse, hogy itt vagy! — súgta Neki Ágnes. — Az nagyon jó, hogy Te nem vetsz meg engem. Te nem nézed, hogy milyen ruha van rajtam. Csak elfogadsz, mert egy szomorú emberke vagyok. Köszönöm. Sajnos, a hazugság állapotában élek, tehát bűnös vagyok. Ha gyónni mennék, a pap biztosan