A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
-254gócsyné, ki sokat szenvedett a magány miatt, este mindig örömmel várta Idust, kit nagyon megszeretett és azt kívánta, hogy Idus neki szánja minden szabad percét. Rossz szemmel, kicsit féltékenyen nézte Ágnes érkezését, a két nővér ö- lelkezését és amikor a két lány bevonult Idus szobájába, hogy ott jól kibeszéljék magukat, szinte megsértődött. Másnap szemrehányó tekintettel és éles szavakkal éreztette Ágnessel, hogy tolakodásnak tekintené, ha ide merne telepedni. Ágnes el is búcsúzott Idustól és másnap Rákospalotára utazott az apjához, aki még ott élt a holtvágányon szomorkodó vagonban, a dübörgő vonatok társaságában. Ágnes elmesélte az apjának, hogy van tanítványa; keresetéből mindennap fizethetné a vasútijegyet. Szívesen kiköltözne Rákospalotára. így apjával lehetne, rendben tartaná a vagont, bevásárolna, ételt melegítene. De Martos tiltakozott. Nincs erre semmi szükség. Ő már összebarátkozott az állomás vendéglősével. Ánnak van egy polgárista fia, aki megbukott számtanból és földrajzból. Martos most tanítja a gyereket. Ennek ellenében kap kosztot és ott alhat, amikor akar. Különben is a józan ész tanácsolja, hogy miután Ágnesnek Pesten akadt tanítványa, maradjon annak a közelében és ne pazarolja fölöslegesen a pénzét vasútijegyre. — Talán nem érzed jól magad Tekla néninél? — kérdezte Martos.- Nagyon jó asszony - felelte kitérően Ágnes. Szerette volna szándékosan lekésni a vonatot, hogy az apjánál maradhasson. De nem sikerült. Apja idejében figyelmeztette, hogy szálljon fel a vonatra. "Tekla néni bizonyára vár már. Add át neki üdvözletemet.” Már robogott is Pest felé... Ágnes agyán átsuhant a gondolat, hogy visz- szamegy Tekla nénihez. Elképzelte a jelenetet: becsönget, Tekla néni ajtót nyit, meglepődik. Ö elmondja, hogy nem bírt összebarátkozni Lidi nénivel és megkérdezi, szabad-e visszajönnie. Tekla néni megörül, összecsókolja őt... És Gyuri? Ez kiszámíthatatlan. Gyurit nem lehet kiismerni. Ágnes nem bír beleérezni a Gyuri leikébe, sem beleolvasni a gondolataiba. Gyuri érthetetlen: vonzó és taszító. De hogy lehet vonzó, aki taszító? Most egyszerre a belső hang sugallata megint pa- rancsolón tört fel: Ne menj oda! Ne menj! A vonat befutott Pestre. Megállt a Nyugati pályaudvaron. Ágnes nem tudta, hova menjen. Beült a váróterembe, hogy ott gondolkodhasson és megoldhassa ezt a kérdést. Csöndes emberek üldögéltek a fapadon. Bőröndjüket, cók-mókjukat ő- rizgették, szorongatták. Rá se hederítettek Ágnesre. "Milyen jó! - gondolta Ágnes. - Itt senki sem kérdezi, hogy miért jöttem, mit akarok. Talán itt is maradhatnék...” A váróterem lámpása barátságosan pislákolt: Látod, milyen gyér fénynyel világítok? Azért, hogy az éjjeli utasok itt szunyókálhassanak. Ágnes elbóbiskolt. Csakhamar hirtelen felriadt. A kalauz nagyhangon állomásneveket kiáltott. "Beszállás!” Az utasok kavarogtak; a peronhoz vezető ajtónál tolongtak, zsibongtak. Aztán megint csend borult a váróteremre, csak oda-
