A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-06-01 / 6. szám

-252— Ide gurult az alma! Gyorsan fogjuk meg! (’’Istenem, segíts!”)

Ágnes Duci öklébe illesztette a ceruzát, átfogta a kemény kis öklöt, és

együtt megkörvonalazták az almát.

— Most már benne van az alma a füzetben. Rajzoljunk még egy almát. Még egyet. ("Istenem, segíts!”)

Mikor már sok almát jelző kör sorakozott a papírlapon, Ágnes mindegyikbe nagy betűkkel beleírta: alma.

— Beleírtam a nevét, hogy el ne szökjön az alma. Most Ducika Ágnessel együtt olvassa: alma.

Betűről-betűre együtt olvasták a szót és az élő piros alma is mindig afelé a szó felé gurult, amelyet éppen betűztek.

— Szépen olvas a Ducika. Jó kislány a Ducika. Ágnes szereti Ducit — örvendezett hangosan Ágnes és észrevette, hogy a bíztató, szerető szóra eltűnt a gyermek szeméből a névtelen szomorúság és valami bamba ámulatnak adott helyet, ami lassan bársonyos nyugalomba ment át és a kislány tekintetét békésen sí- mogatóvá varázsolta. És akkor váratlanul megszólalt Duci:

— Édes, drágám...

Vámayné elámult. Aztán lelkesen ujjongott:

— Kisasszony, képzelje, a Duci életében először mondta ki ezt a két szót. Tőlem már sokszor hallotta, mert én gyakran mondtam neki: édes drágám, de ő sohasem ismételte. Nekem csak azt szokja mondani: mami. Az eddigi tanárainak meg mindig azt mondta: Takarodj, kutya! Ezt a két szót is tőlem hallotta az utcán, valahányszor egy kutya felénk jött és én féltem, hogy megharapja a gyereket. Amikor a tanárok foglalkoztak Ducival, ő rájuk sem figyelt, csak folyton azt hajtogatta: Takarodj kutya! És minden tanár kijelentette, hogy Ducival nem lehet eredményt elérni. És ön most pár perc alatt megtanította egy szó elolvasására és a Duci új kifejezéseket is mond. Remek ez a belga módszer. Csodás.

— Édes drágám! - ismételte mélabúsan Duci, mert rosszulesett neki, hogy most a mami kezd beszélni Ágnessel, márpedig az ’’édes drágám” azért van itt, hogy ővele foglalkozzon és nem a mamival.

Ágnes megsejtette, hogy ha szavai nem is hatolnak Duci sötétre zárt a- gyának kis kamrájába, ha nem is keltenek gondolat-választ, de megrezgetik a lélek húrjait, mert az imádságos szeretet, a segíteni akaró biztatás még az értelmileg fogyatékos gyermek lelkében is találhat visszhangot.

— Most Ducika írni fog - bíztatta szeretettel a kislányt. Ismét kezébe illesztette a ceruzát, átfogta a gyermek ujjacskáit, amelyek engedelmesen és bízón simultak kezébe. Együtt vastagabbra írták a füzetben már benn lévő ’’alma” szavakat. Aztán Ágnes egy új sorban kipontozta a betűket és a pontokat össze kellett kötni. Egyre lazábban fogta a kislány kezét, hogy kénytelen legyen egyedül betűvé kötni a pontokat és közben imádkozott: ’Istenem, vezesd, segítsd!” Hangosan meg ezt mondta: "Nagyon jó. Nagyon szép.” Akárcsak a zenében a kétszó- lamú invenció: a halk fohász és a hangosan kimondott bíztató szó egymást kisér-