A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

-222zek a hiúság, a játék-szenvedély, a részegeskedés melegágyai), a lóversenyeket, a kakas-viadalokat, az Ur napját megszentse'gtelenítő fürdőzést, szánkázást és korcsolyázást.

Könnyű elmosolyodni ezen a bűnlistán és a katolikus puritánok puritánok szűk látókörén botránkozni. Pedig mi katolikusok se voltunk különbek. Nem is olyan régen morális szakkönyveinkben még arról olvashattunk, hogy bocsánatos bűnt követ el az a pap, aki birétum nélkül megy ki misézni az oltárhoz, halálosat, ha ugyanezt közben ráadásul még a fennálló előírások megvetéséből teszi. Vannak, akik még ma is azt hiszik, hogy egyetlen komoly ok nélkül elhalasztott vasárnapi misehallgatás miatt a pokolba kerülhetnek egy egész örökkévalóságra. Sorolhatnánk a példákat a végtelenségig. Tény az, hogy olyan légkörben éltünk, amelyben minden oldalról a bűn leselkedett ránk és a parancsok meg előírások sokasága bőséges anyagot szolgáltatott mindazoknak, akik az aggályosság lélektani rendellenessége miatt szenvedtek. Hogy a szabályokat és előírásokat az egyház nevében és Isten tekintélyére hivatkozva tárták elénk, — a pokol örök tüzével a háttérben — az csak fokozhatta üdvös félelmünket.

A zsinat utáni időkben észrevehettük, hogy a fellépő bizonytalanságok nem szorítkoztak csupán a teológia, a liturgia vagy az egyházi szervezet problémáira, hanem átcsaptak a keresztény erkölcsiség területére is. Ez észlelhető a bűn problémájához való újfajta közelítésekben is. - Azt persze fontos világosan látnunk, hogy a zsinat óta beállt változások nem pusztán a zsinat határozatainak a következményei. Maga a világ változott meg körülöttünk. Nagyobbat és gyorsabban ez alatt az utolsó ötven év alatt, mint — mondjuk — a megelőző ötvenezer alatt. A gyors és nagymérvű változások viszont arra késztetnek, hogy az új szempontok szerint újra átgondoljuk keresztény elhivatásunkat, mert csak így leszünk képesek korunk embere számára is értelmessé és érthetővé tenni a kereszténységet.

Emberi természetünkbe van oltva, hogy ellenállunk a változásnak. Nincs abban semmi rendkívüli tehát, hogy a katolikusok egy részét megzavarja a változások miatt fellépő bizonytalanság. A baj ott kezdődik, amikor pártokra szakadunk és nem vagyunk hajlandók többé meghallgatni a másikat vagy tanulni egymástól. Tagadhatatlan, hogy létezik ma a bűn problémájának egy újabb megközelítése, azt viszont nem állíthatjuk azért, hogy az új teológia a mosdóvízzel e- gyütt a gyereket is kiöntötte a dézsából, hogy félretette a bűn problémáját vagy hogy egyenesen oka lenne magatartásával annak, hogy erkölcsi szemszögből felelőtlenné, engedékennyé, szabadossá vált a világ. A régi és az új között mindig folytonosság van még akkor is, ha