A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

-200Mintha régi lidércnyomás alól szabadult volna fel a szamuráj bús szíve, egyszerre megeredt a szava és minden búját-baját kiöntötte ott az ismeretlen látogató jelenlétében. Hogy már csak egy vágy füti ebben a múlandó életben: még- egyszer visszamenni a sógun szolgálatába és neki szentelni minden csepp energiáját; a sógun dicsőségéért szívesen odaadná maradék életét!

A sógun - mert ő volt a furcsa éjjeli látogató — csendben szürcsölte a forró teát és figyelmesen hallgatta az egykori szamuráj vallomását (aki nem is sejtette, hogy a sógunnal beszél). Aztán aludni mentek. Mikor másnap a szamuráj fölkelt, hogy jóreggelt kívánjon vendégének, már csak hült helyét találta...

Még ma is ismerik Japánban a Törpefa című nő-drámát. Ennek a drámának éppen a föntebbi történet a témája. A vége az, hogy a sógun megint visszafogadja kegyvesztett szamuráját szolgálatába és visszaadja neki régi becsületét.

Vájjon tudnánk-e mi is úgy viselkedni, mint ez a japán lovag, ha például Krisztus jönne hozzánk inkognitóban szállást keresni? Mert ez nem is olyan elképzelhetetlen valami. Sőt nagyon is jellemző a Mi Urunkra, hogy mindig más és más "alakot” véve magára - hol a szenvedő felebarátét, hol meg talán egy nekünk kiállhatatlan valakiét. Máskor meg a jóbarát képében jön. Az se lehetetlen, hogy az ellenség ruháját veszi magára. Néha alattvalóként, néha elöljáró személyében: mikor így, mikor úgy, sokszor az eseményekbe burkolódzva kopogtat szivünk ajtaján : szállást, szeretetet, megbocsátást, segítséget, bebocsátást, megértést könyörögve. Gondoljunk ilyenkor a pogány szamurájra. Talán mi is rég levi- tézlett lovagok, kegyvesztett vitézek vagyunk, akiknek így ajánlja fel Isten Krisztusban az újrakezdés, a kiengesztelődés nagy kegyelmét. Mindnyájunknak van biztosan egy kis kertecskéjje s a kertben egynémely dédelgetett, féltveőrzött törpefája, amit talán a világ minden kincséért se vagyunk hajlandók feláldozni. S mégis százszor boldog, aki nagylelkűen, magától (nem parancsra, nem kényszerűségből vagy csak úgy keserű megadással) tűzre tudja dobni mindenét az isteni vendég vigasztalására...

1QJ A virágnézésnek minden évben sok lelkes híve akad Japánban. Télen az ume (hófehér vagy rózsaszín virágja van; sokszor az almafa virágját juttatja eszembe), tavasszal meg a cseresznye vonzza az embereket. Ősszel viszont a koyó vagy a momidzsi (így hívják japánul a falevelek sárgulását, a lombhullató fák őszi színpompáját) csalogatja a népet ki a természetbe. A japán cseresznye más, mint nálunk Magyarországon. Virágja tisztább, nemesebb, frissebb. Nem hervad el, vagy csak alig (a többi virághoz hasonlóan), hanem szinte eredeti szépségében, néha egy kicsit elöregedve szokott lehullani a fáról. Legfeljebb ha egy hétig tart a nagy szépség. Hirtelen nyílik s éppoly hirtelen elmúlik. Ezzel vége is a dicsőségnek, mert az ilyen cseresznyefán cseresznyét hiába keresnénk: nem terem rajta.

Ősszel meg a szinpanoráma a szenzáció. Ez is más, mint a magyar őszi levélhullás. Otthon nem láttam ilyen színeket. Legalább is ilyen összetételben és