A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

-194­nem ritkaság, hogy a tiszteletére tartott keresztény körmeneteken is résztvesznek és kegytemplomait is felkeresik. — Missziós imaszándé­kunk ira buzdít, hogy a Szent Szűz közbenjárását kérjük: nyíljon fel a Mária-tisztelő muzulmán világ szeme az Ő szent Fiának teljesebb is­meretére is. Szeder Mihály Szentbe*zéd- templomlalan magyaroknak Íz emberi közösség élete elképzelhetetlen törvények nélkül. A í/» törvény végrehajtása pedig törvényszék nélkül. A bíróság az i- gazságszolgáltatás szerve. Már maga a bíróság létezése is és annak íté­letei: óvás, intés a közösség tagjai számára: Ezt tedd! - Ezt ne tedd! különben a bíróság elé kerülsz... A lelkiismeret ilyen belénk ültetett Bíró. Nem más ez, mint az ember szellemi részének képessége, mely tudatában van legalábbis az általános természeti és erkölcsi elveknek és törvényeknek, melyek emberi természetünkből folynak. A belső bíró, ha jól van nevelve és képezve, ismeri ezeknek a törvényeknek a részleteit is. Mikor a lelkiismeret hordozója, a személy, döntés előtt áll, vagyis cselekedni akar: tegyem-e? - ne tegyem? - a bíró megszó­lal és vagy buzdít, bátorít: tedd meg, mert kötelességed! — vagy int és óv: ezt ne tedd, mert ez az erkölcsi törvények és elvek ellen van. Ha pedig az egyén döntött és a döntést tett követte, a bíró ismét megszó­lj t . . t * ni lal. Vagy helyesel és megdí­a di.ro megveiztegeteierolKér uagy nyugtalanit, korho|, dorgál — vagyis: lelkiismeretturdalást okoz: hogy is tehettél ilyet?! A modern, szabados, maga-útját-járó ember szüntelen hada­kozik ezzel a bíróval. De hiába! A bíró szüntelenül szól. Mit tegyen hát? A legrégibb csalafintasághoz folyamodik: megvesztegeti a bírót, hogy javára ítélkezzen. Talán ismerkedjünk meg ezzel a megvesztegetési manőverrel. Sobri Jóska, a híres magyar betyár (s minden népnek vannak ilyen le­gendás betyárjai) kirabolta a gazdagokat és adott a lopott holmiból a szegényeknek. Persze nem mindet, de így aztán magát is megnyugtat­ta, hogy a rablása jogos és ugyanakkor a nép szemében glóriás fényt is kapott. Ez a régi módszer a rossz elkövetése a jó látszata alatt. így igazolják magukat önmaguk előtt a haragosak, a fösvé­nyek, a sértegetők, sőt még a gyilkosok is.

Next

/
Thumbnails
Contents