A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
-192olyan nagy számban (15 professzorból 8 pap), mert ezzel is az intézményes egyházzal való egységüket akarták kifejezni. — A hallgatók (százon felül) nagy része olyan bázis-közösségből való, amely csak vasárnapi miséire tud papot szerezni, nem a közösséggel való állandó foglalkozásra s a teológiát végzettek majd erre lesznek jók a közösségekben. — Egyik pap-tanáruk, Amilcare Giudici még azt emeli ki, hogy a zsinat után szerencsére egyre több hívő érzi szükségét annak, hogy hitére teológiai vonalon is reflektálni tudjon. Erre pedig képezniük kell magukat: történelemből, szentírástudományból és bölcselet- meg teológiából is. A világiaknak hitüket illetően is felnőttekké kell ma válniuk. A teológia nemcsak a ’’papok dolga”... a* egész emberiség állapota dicsőittetik meg Krisztus emberségében. De ennél többet kell mondani. Krisztus megdicsőült embersége az a létalap, ami által az ö- röklét át fog adatni a mindenkori emberek együttesének. ellesett Ez az állítás a föltámadásba vetett hit lényeges vonásai- gondolatok na^ egyike, föllelhető az evangéliumokban. Ez a hit mindenek előtt azt jelenti, hogy a föltámadás olyan történelmi esemény, amely már elmúlt. Mivel történelmi, nemcsak azt jelenti, hogy térben és időben helyeződött el, hanem hogy akire vonatkozik, az a történelmi Krisztus, aki Galileában és Júdeábán élt. Ö az, aki testében és lelkében a föltámadás isteni aktusának a tárgya. Ha ez nem így volna, a föltámadás nem vonatkozhatnék az ember állapotának történelmi realitására. Akkor ez az ember nem az lenne, akit Isten teremtett, s akit meg akar váltani. - De a feltámadásba vetett hit azt is jelenti, hogy a megdicsőült Krisztus jelen valóság, hogy az ö átváltozott embersége a létalapja minden kiáradó kegyelemnek és szentségnek. Húsvét napján ezt már Péter így állítja: ’’Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, ennek mi mind tanúi vagyunk. Azután, hogy az Isten jobbja fölemelte, kiárasztotta az A- tyától megígért Szentlelkef’ (Ap.Csel. 2,32-33). Daniólou bíboros Q kehely tői melyben minden korty méreggé válhat a szótól mely hazugság kimondva az öleléstől amely görcsös szorítás lesz végül ments meg Uram önmagomtól Simándi Ágnes