A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-128­a tudatnak közönségesen tapasztalt három fokozatából (ébrenlét, á- lom, mély alvás) egy negyedikbe, amely szellemünk legmélyebb és legkifinomultabb rétegeinek ébrenléte, tudatunk többi fokozatának tökéletes elpihenésétől kísérve. A Maharishi szerint a tudatnak ez a foka az emberi agynak legtermészetszerűbb állapota és korunk embe­rét azért kínozza annyi izgalom és félelem, mert elfelejtette, hogyan meneküljön előlük ösztönszerűen tudatának ebbe a negyedik fokoza­tába. Aki viszont visszatalál ehhez, visszatalál egyéni teremtőképessé­geihez is. Ahhoz, hogy szabadon igazi önmaga lehessen, boldog le­gyen, jóság és szeretet áradjon belőle, tevékenységében rátaláljon a helyes arányokra és kitűzött célját elérje. z a kiteljesülés azért lehetséges, mert — a Maharishi szerint — a té-em révén megtapasztalhatjuk a Létet. Az élmény olyan, mint­ha énünk tapasztalatai határán túllépve a Lényeget, a Magátólvalót érintenénk. Ezért következik be a legtöbb esetben, hogy a té-em gya­korlói Isten megtapasztalhatóságának kérdését is felvetik a maguk számára. — A té-em első pillantásra sok hasonlóságot mutat a keresz­tény misztika egyszerű vagy passzív imamódjaival, de elhamarkodott állítás lenne a Maharishi negyedik tudatfokát a szemlélődő imádság­gal azonosítani. Az imádság ugyanis e- gészen más síkon mozog. Az a terem­tett lény teljességének meghajlása hité­nek Istene előtt, Aki fenntartás nélkül kinyilatkoztatta Magát. Az imával járó értelmi, érzelmi, fiziológiai kísérőjelen­ségeket le lehet ugyan mérni az emberi agyon és idegrendszeren, de az ima ak­tusának teljességét, magát azt a mozza­natot, mely a teremtményt Teremtőjé­hez kapcsolja az imában, nem tudjuk semmilyen mérőműszerrel analizálni és nem azonosíthatjuk agyunk vagy szer­vezetünk valamely sajátos működési megnyilvánulásával. A té-em tehát még nem imádság. A té-em ezzel semmit nem veszít értékéből és megmarad sajátos helye és rangja emberi tapasztalásaink vonalán. Azzal mindenesetre tisztában kell len­nünk, hogy a Maharishi meditációs technikája, és főként módszerének ki­Maharishi Mahesh Yogi énünk határain túllépve...

Next

/
Thumbnails
Contents