A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-120kában élt vagy 10-12 évig. Az első világháború szelei fújdogáltak, a- mikor utolsóéves tanítóképzős volt. Kezdtek kimenni a behívók, így hát ifjú Oszlányi Kálmán leendő néptanító úr olajra lépett s meg sem állt Franciaországig, ahol elszegődött egy Amerikába induló hajóra tedd ide-tedd oda munkásnak az útiköltség fejében. Hogy aztán A- merikában hogyan szerezte meg kenyerét, azt nem árulta el soha senkinek, de annyi biztos, hogy nem üres kézzel tért vissza volt szülőfalujába. Megvett a misefai hegyen egy szép kis szőlőbirtokot a rajta levő hajlékkal, amit egy kis befektetéssel a maga ízlése szerint átalakított. No, nem csinált belőle kúriát, bár állítólag megtehette volna. Megmaradt szalmafedeles, vertfalű ’’hajléknak”. Az átalakítás inkább belső munkából állott, no meg a szőlő rendbehozásából. De ő nemcsak szőlősgazda volt. Rejtélyes mellékfoglalkozásai is voltak, melyek többet hoztak a konyhára, mint a szőlő. Az inkább csak az itókáját termette meg, mert elég sok leszaladt a torkán évente. No meg a fullajtárjainak a torkán is. Adott-vett. És amolyan ’’zug-bankár”-rá fejlesztette magát. A pénze szüntelen ’’megfiadzott” — ahogy a falusiak mondogatták. No nem a bankban, mert a bankban ő nem igen bízott. Meg is bukhat, meg el is kezelhetik az ember pénzecskéjét. Hogy aztán hol tartotta a pénzét, arról még legbennfentesebb hívének sem u volt halovány fogalma, de anytllZ VcUlJ tűz VcUll nyi sem- ^ hitelüzletben nem

jószíve vezette, hogy segítene megszorult embertársain. A kölcsönt ’’váltóra” folyósította. Ennek minden csínjára-binjára a magyar viszonyok szerint a községházi telekkönyvvezető oktatta ki, aki szintén nemcsak jóbarátai, hanem kuncsaftjai közé is tartozott. Aztán baráti körébe számítódott még az adóvégrehajtó is, aki meg az árverezések nagy mestere volt. Mikor aztán valaki nem tudott fizetni, a háza, birtoka, ingója-ingatlana kalapács alá került. Oszlányi uram úgy gondolta, nem érdemes bajlódni az ilyen rámaradt birtok bérleti hasznosításával. Pénz, az pénz. Az a legbiztosabb.

Ebből gondolhatjuk, hogy Oszlányi uramnak nemcsak hívei és barátai, hanem ellenségei is akadtak Misefán és környékén. Nem csoda hát, hogy amikor egy éjszaka a falu népe felriadt az éjjeliőr riadt kürtölésére és kiabálására, hogy ’’Tűz van! Tűz van!” és a tűz, mint kiderült, Oszlányi uram hajlékát emésztette, a legtöbben arra gondoltak, hogy biztosan valamelyik ellensége repítette a ’’vörös kakast” a szőlőbeli hajlék szalmafedelére. Volt is hosszas nyomozás, kihallgatás, de az igazságot se a nép, se a hatóság soha meg nem tudta. Csak egyetlen helyen volt leírva a teljes igazság, hogyan és miképpen is történt a tüzes eset: a lőcsfalvi pap írásai között.