A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-118gába.

— Igazad van, Ágnes, — súgta forró lehelettel — az élet értelme egy nagy szépség, amit mi ketten együtt fogunk felfedezni...

Mielőtt Ágnes feleszmélhetett volna, Gyuri karja átölelte őt és a fiú ajka mohó csókot préselt az ő rémülten vonagló gyermekszájára. Ágnes szívében egy hang felsikoltott: Vigyázz! Akkor kitépte magát Gyuri karjából és ellökte a fiút magától. Csak pár pillanatig tartott a csók, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy a boldogság álomvilága összeomoljon. Gyuri csókjában volt valami, amit Ágnes eddig nem ismert, aminek a nevét sem tudta. Testének, lelkének is idegen volt ez a zabolátlanul lecsapó érzéki vágy és most, hogy megérintette az ő ajkát, egyszerre úgy tűnt, hogy vérzik a szája, vérzik a szíve, vérzik az egész világ.

— Hazamegyek — jelentette ki szemrehányó hangon. — Holnap visszamegyek a vagonba.

— Ágnes, megőrültél? A vagonba nem fogsz visszamenni. Az apád még azt hinné, hogy kidobtunk. A mamának nagyon rosszul esne.

— Nálatok nem maradok.

— De miért? Azért, mert megcsókoltalak? Hiszen, ha egy fiúnak tetszik egy lány, egész természetes, hogy megcsókolja.

— Nem igaz!

— Valid be, hogy neked is jólesett.

— Nem igaz.

— Miért vagy megsértve? Hiszen nem is bántottalak.

— Nem igaz.

— Veled nem lehet beszélni. Ilyen éretlen lánnyal még soha életemben sem volt dolgom.

Ágnes erre nem felelt. Hiszen lehet, hogy ez így van. Mivel Gyuri látta, hogy Ágnes megnémult és most semmire sem megy vele, azt mondta:

— Na jó, hát menjünk haza. De a mamának ne említsd, hogy szájon csókoltalak. Még képes lenne ő is tragikusan felfogni ezt a semmiséget.

Hazafelé Ágnes összeszorított fogakkal hallgatott és Gyuri beszélt:

— Idefigyelj, kicsikém. Te azt kérdezted tőlem, hogy mi az élet értelme. Most megmagyarázom neked: meg kell ragadni és ki kell élvezni azt a kevés örömet, amit az élet kínál. Biztosra vettem, hogy ma este mi ketten nagyon boldog pillanatokat fogunk együtt tölteni, de te mindent elrontottál. Nem haragszom rád. Te erről nem tehetsz. Téged rosszul neveltek: ósdi, ostoba felfogás szerint. Ezért vagy olyan nevetségesen maradi. A szüleid valóságos kényszerzubbonyt raktak rád: Ez tilos! Az tilos! Hát tudd meg, hogy semmi sem tilos, Szabad emberek vagyunk. Azt tehetjük, ami jólesik. Modem lányt fogok nevelni belőled. U- gye te is akarod ezt?

— Nem.

— Talán bizony azt várod, hogy szentimentális szavakat susogjak és valahányszor meg akarlak csókolni, előbb szavaljak neked, mint az ifjúsági regények-