A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3. szám
- 117ne a Gellért-szállóban? Ott az emberek csak lumpolnak. Ne tanítsd lumpolni Ágnest. Még elrontod ezt a gyereket. Gyuri titokban arra gondolt, hogy milyen érdekes és kívánatos lenne elrontani a gyereket, de hangosan csak ennyit mondott: — Ugyan mama, hiszen nem csinálunk semmi rosszat. Féltízre itthon is leszünk. Csak éppen körülnézünk, leülünk és zenét hallgatunk. — Hát jó, nem bánom, most az egyszer menjetek. Ha beültök, rendelni is kell valamit. Megtiltom, Gyuri, hogy szeszesitalt rendelj Ágnesnek. Vagy kristályvíz, vagy málnaszörp. Ágnes emlékezetében felbugyborékolt egy édes ízű, piros színű ital és felsóhajtott: Én nagyon szeretem a málnaszörpöt. — Gyuri, — mondta parancsoló hangon Tekla mama — esküdj meg, hogy Ágnesnek málnaszörpöt rendelsz, semmi mást. Gyuri megesküdött a málnaszörpre és aztán elindultak kettesben a Gel- lértbe. Oda nem kellett beléptidíjat fizetni. Ingyen végig lehetett sétálni a halion, a csodálatos, tágas termeken, amik Ágnes benyomása szerint a királyi palota belsejére hasonlítottak: fényes parkett, süppedős szőnyegek, furcsalábú asztalkák, öblös karosszékek. Csak a légkör volt más: füstös és fojtogató. Be lehetett látni a táncterembe, ahol andalító muzsikaszóra egymásba fonódó párok keringtek. — Akarsz táncolni, Ágnes? — Nem! — rettent meg a kislány. — Nézd, Gyuri, a nőkön csillogó ékszerek vannak és kivágott estélyi ruhák... Rajtam meg ez a hosszúujjú utcai ruha. Én itt szégyelem magam. — Akarsz kijönni a parkba? — Ha kihallatszik oda a zene, akkor szívesen. A park már félhomályba burkolózott. Csak itt-ott hunyorgott egy-egy hangulatos lámpa. Ágnes és Gyuri egy kőpadra ültek. A szálló nyitott ablakából hozzájuk érkezett a távoli, fátyolos muzsika és édes-búsan bujkált a park fái közt. Ágnes szívében úgy visszhangzott, mint valami életbevágó, óriási kérdés. — Gyuri, — súgta — Tudom, te okos vagy. Valami nagyon komolyat szeretnék tőled kérdezni. Mondd, miért vagyunk a világon? És tulajdonképpen mi az élet értelme? Gyuri majdnem elnevette magát, de komolyságot színlelve igyekezett nagyon tudálékosan válaszolni: — Cogito, ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok, mondta Descartes, a híres francia filozófus. De hogy miért vagyunk, azon hiába gondolkodunk, sohasem fogunk rájönni. Ezért nem is érdemes ezen gondolkodni. Talán nincs is az é- letnek semmi értelme. — Gyuri, az lehetetlen. Én érzem, hogy az életnek valami égbefutó, titkos, csodás értelme van. Gyuri gyönyörködve nézte a kislány szemének sejtelmes, meleg ragyogását, amint az élet értelmét fürkészve belemerül a zenehullámok bizonytalansá