A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

-9sajnálni a virágot. Alig tudjuk kivárni (legalábbis itt, Japánban), hogy nyíljon a cseresznyevirág. Valóságos izgalom ez sok japán ember számára. Mármint azoknak, akikben megvan a cseresznyevirág '’szelleme". Nem egyszer hallottam már, mikor japánok (főleg férfiak) így jellemzik magukat: a japán lélek, vagyis a cseresznyevirág... Szép is a virágbaborult fa, ahogy vakító fehéren, vagy szűzi pirulással, rózsaszínben mutatja magát a langyos tavaszi szélben. S mindennek az égi pompának néhány nap alatt vége. Még jó, ha természetes sziromhullással múlik el ez a gazdag dicsőség, nem pedig zimankós, durva szél, vagy hideg eső veri sárba a selymesfogású virágokat. A japán szemnek szinte fáj a virághullás. Milyen kár! Ezt fejezi ki az "osimu” (sajnál) szóval.

De a cseresznyevirág jelkép is egyúttal. Mindannak néma szimbóluma, a- mi szép, ami igaz, ami tiszta. Megszentelt jelképe minden olyan valóságnak, a- mire érdemes várni, amit érdemes sajnálni. Akiben nincs meg ez az érzés, az nem tudja, mi a kultúra. Ne képzelje az ilyen magáról, hogy érti az emberi szív rejtelmeit.

A Szentírásban is találkozunk hasonló kifejezésekkel a várakozással kapcsolatban. Csakhogy ott nem cseresznyevirágról, holmi virághullásról van szó, hanem Isten várásáról. Várjuk Isten ígéreteinek beteljesedését, várjuk az üdvösséget, várjuk Isten országának eljövetelét, a kegyelem érkezését, Isten békéjét, segítségét, az igazság végső győzelmét.

Az írás sokat beszél az Isten ’’félelmérőr is. Talán még a japán ’’osimu” (sajnál) szó fejezi ki ennek a félelemnek legmélyebb értelmét: fájlaljuk, nagy, jóvátehetetlen kárnak tartjuk Isten kegyelmének elvesztését, az üdvösségről való lemaradást, Isten országának eljátszását. S mindez bizony nagy kár. Sőt nem csupán sajnálni való valami, mint a japán virághullás (a japán cseresznyevirág hullásának nem egyszer csodálatos, páratlan szépsége is van), hanem rettenetes, félelmetes valóság, a kárhozat előize. Ettől lehet és kell is félni. Ez talán az ’’istenfélelem” igazi értelme. Istenvárás, istenfélelem: íme, a keresztény remény két alappillére, a keresztény lélek kettős ismertetőjele.

10J Egyszer éppen a Vincés-nővéreknek adtam lelkigyakorlatot. Kőbe nyugati szélén, az Avadzsi szigettel átellenvben. Ablakomból odalátszott a tenger. Kis szobácskám alacsony ablakainak köszönhettem, hogy a kert madárvilágát is nap-mint-nap megcsodálhattam. Minden reggel ott csicseregtek, ugrándoztak boldogan az énekesmadarak a kis kert ágain-bokrain. Szinte el tudtam volna érni őket a kezemmel. — A szomszéd kertben meg, szép szál magas fák tetején, egy-egy magányos varjú szokott megpihenni. Azok tudvalévőleg a kiemelkedő, magányos pontokat kedvelik. Ha már megkezdtük, folytassuk tovább: a vadállatok az őserdő mélyén, megközelíthetetlen rengetegben tanyáznak, szakadékos helyeken bújnak meg. A kígyó a kövek mögött, az aljnövényzetben lappang. S lám, az énekesmadarak ártatlan serege a kert fáira, bokraira száll, a veteményes kertben sétálgat. Békében hagyják egymást és boldogan dalolják bele hálájukat a