A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-02-01 / 2. szám
O ''égi jó világban ismegesett, hogy a múzsa csókja "félrecsúszott" a költő homlokán s jó verslábakat faragott, de nem pontosan a valót ábrázolta. Valahogy így járt Kisfaludy Károly is, amikor Mohácsról írt — és középiskolás korunkból ismert — versében így aposzt- ODAHAZA rotálta a magyar hadak vezérét, a kalocsai érseket: "Tömöri! TÖRTEIT büszke vezért Mért hagytad el érseki széked? / Nem halt volna hazánk dísze-virága veledl" Nos, voltak történészek, akikcsakugyan nem a legjobbszínekkel vázolták fel a különben önzetlen főpap alakját, a- ki pedig 1520-ban a ferencrendiek sorába lépett s érsekségét is csak a pápa (VI. Adorján) egyenes unszolására fogadta el. A déli végek főkapitánya is volt s a várak elhanyagoltsága meg a főurak nemtörődömsége miatt már érsekségéről is lemondani készült, amikor hírét vette Szulejmán újabb felvonulásának s a csapatok fővezérségét is elvállalta. A Tomori-befeketítés aztán a népidemokratikus történelemszemléletben érte el csúcspontját. Ott nemcsak a csatavesztést írták terhére, hanem azt is, hogy "arisztokrata gőgű ember volt s a kor feudális egyházának jellegzetes képviselője". Annál meglepőbb, hogy az Akadémiai Könyvkiadó "Sorsdöntő történelmi napok" című sorozatának első kötetében az otthoni történész, Szakály Ferenc egészen új képet rajzol a "büszke" vezérről. Kiderült, hogy Tömöri a Mohácselőtti évek drámájának talán legrokonszenvesebb, hanem az egyet- len igazi hőse volt. Tragikus hős, tragikus élet után, tragikus véggel... Nem ismerte az önérdeket egy olyan korszakban és társadalomban, amelyből jórészt még az önérdek felismerésének képessége is hiányzott. Tragikus halála is, mert végülis azok miatta hibák miatt esett el, amelyek ellen a legtöbbet küzdött. — Mi csak örülni tudunk annak, ha egy érseket odahaza "rehabilitálnak". Csak így további O "Micsoda búcsúnk volt az idén Besnyőnl" — írja valaki a tavaly augusztusi máriabesnyői zarándoklatról. Azon a nyári vasárnap reggelen a Besnyő felé vivő országutak minden irányból virágdíszes keresztekkel, templomi zászlók alatt vonuló, hosszú sorokban gyalogló búcsúsok énekével voltak tele. Órákkal a püspöki szentmise kezdete előtt megtelt velük a kegytemplom, az altemplom, a szabadtéri oltár környéke, az udvar, a park. A csoportok az érkezés sorrendjében köszöntik a Szűzanyát, aztán próbálnak helyet keresni. A korábban jöttek közül sokan pokrócokat terítenek le a fák alá, esznek, beszélgetnek vagy az országút mentén felállított két sor sátor valamelyikében búcsúfiát vesznek. A letelepedett csoportok egyike-másika énekelni kezd, de hamarosan felhagynak a próbálkozással, nem tudnak összehangolódni, mert a várakozási időben nem irányítják mikrofonon keresztül az éneket. így az érkező csoportok szép Mária-kö-