A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-10-01 / 10. szám

449 O 'Yeretetreméltó gyerek volt annak ellenére, hogy nagymestere volt a bosszan- '> tásnak. Mindig a legérzékenyebb ponton tudott sebezni, de sohasem ma­radt keserű szájíz utána: mindig tudtuk, hogy ugratásai mellett is jópajtásunk. - Az uszodában ő volt a titokzatos vízi lény, ahogy saját gyártású nevén nevezte: a vizi-kitó. Ez a szörnyeteg a viz szintje alatt úszott és az emberek - elsősorban kisebb testvérei - lábát ragadta meg. Az uszoda a Hemádon volt s ennek a vize nem volt olyan kristályosán tiszta, mint a mai házi uszodáké: nem lehetett látni, mi van csak néhány centimétemyivel is a vízszint alatt. Pali roppant élvezte az i- jedtségünket meg azt, hogy amíg ő a vízben volt, mi kisebbek többnyire a lépcső­kön dideregtünk, mert mihelyt beljebb merészkedtünk, jött a vizi-kitó... még franciául tanultunk volna, annyit már tudott, hogy az ”ú”-t ”ü”­nek ejtik. Az asztalnál eleganciával és nagy hangon mindig ”lö türó”-t kért túró helyett... Amikor ásványtant tanultunk, iskolábamenet észrevette, hogy ás­ványtantanárunk közeledik. Megállt az épp ott lévő postaládánál és nagy tudo- nyosan magyarázta nekem, melyik része oktodon a ládának... Néhány tantárgy e- gyáltalán nem érdekelte, mert úgy gondolta, sose fogja hasznát venni. Ilyen volt a számtan. Iskolánkban koedukáció volt s mivel egy osztályba jártam vele, telje­sen rámhagyta a számtanpéldák kidolgozását, még a dolgozatírásnál is mindig rám hagyatkozott... Nyolcadikosokként mindig hárman mentünk együtt az isko­lába: Nelli, egy kosztosdiákunk. Pali és én. De unalmas volt, hogy Pali, aki ket­tőnk közt lépegetett, mindig hallgatott. Egy szót sem szólt otthontól az iskoláig. Érdekes volt, hogy azért otthon mindig megvárt minket, mert nem akart egyedül menni. Egyszer aztán türelmetlenül azt mondtam neki: ’’Pali, ha nem beszélsz, miért megyünk együtt? Legalább egy szót szólj!” - Erre nagykomolyan, elnyúj­tott hangon azt mondta: ” Buuuú!” ... !^a én a számtanban segítettem, ő meg a latinban volt az én támaszom. Ami­kor adott, teljesen adott, mindent, amije volt: szó-preparációit, fordítását, nyelvtani meglátásait. Ha bátyám volt is, az osztályban soha nem befolyásolta te­vékenységemet, de mikor szükségem volt rá, mindig számíthattam a segítségére. - Ötödikesek voltunk, amikor a Tinódi-Lantos cserkészcsapat megindult a gim­náziumban. Pali volt diákrészről a parancsnokhelyettes, én meg a lányoknál vol­tam az egyik raj vezetője. A Kassai Állami Magyar Reálgimnáziumnak a cseh i- dőkben mintegy ötszáz diákja volt. A tanároknak csak a fele volt magyar és köz­tük igen kevés, aki a diákok iskolánkivüli magyar tevékenységét pártfogolta vagy segítette. Volt egy kassai születésű fiatal tanárnőnk, Hanka Erzsiké, aki jól látta a tanári kar részéről a diákokra gyakorolt erős baloldali befolyást és ezt akarta ellensúlyozni azzal, hogy megindította a cserkészetet. Férfi tanár nem is vállalta a fiúk vezetését, Erzsiké viszont vállára vette a cserkészcsapat gondját és a fiúk részéről kezdeményező készséget és önállóságot várt. f j harmad és másodosztályú próbát, sok különpróbával, egy komáromi cserkész- táborban tette le Pali. A tábort a felvidéki magyar körökben igen jól ismert

Next

/
Thumbnails
Contents