A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-08-01 / 8. szám
372 fedezni, hogy tulajdonképpen saját teológiai nézeteik alátámasztásához keresnek szaktekintélyeket és az övéktől eltérő véleményen lévő teológusok szakvéleményére sohasem kíváncsiak. Ezáltal lezártnak minősülhet olyan teológiai kérdés is, amelyet nyugodtan nyitva lehetne hagyni. A teológusok ma különben is konkurrenciát jelentenek a püspöki tanítóhivatalnak. Neves teológusoknak vagy a teológiai zsurnalisztika művelőinek a sajtóban megjelent cikkeire és tanulmányaira olykor jobban felfigyel a közvélemény, mint a pásztorlevelekre vagy akár egy pápai dokumentumra is. Az átlagolvasó aztán nem veszi észre, hogy a cikkek és tanulmányok sokszor a teológia tudományának csak munkahipotézisei - egyszerűen a hit mai nyelven való kifejtését látják bennük. Amikor az ilyen félreértések folytán téves teológiai nézetek kialakulásának veszélye is fenyeget és a püspökök hivatalos irányelveket adnak, tanító- hivataluk az elnyomás színezetében tűnik fel az átlagember előtt. A tanító-hivatal természetében rejlő nehézségek Ha a mai teológusnak nem egyszerű a feladata, mert korunk a hit újrafogalmazását kívánja tőle s a teológiai kutatómunka területére kényszeríti, a tanító-hivatal helyzete is nehéz. A tanító-hivatal ugyanis bizonyos tekintélyt képvisel s a tekintélynek ma általában kevesebb tisztelet jár ki, mint régebbi korokban. Minden vonalon, nemcsak a tanító-hivatal esetében. Ez utóbbinak főként múlt századbeli vagy századunk elejére eső beavatkozásait tartják ma eltúlzottaknak. A szakemberek között ma elterjedt vélemény, hogy IX. Piusz tévtanokat kipellengérező Szyllabusa és X. Piusz modernista ellenes intézkedései kevesebb drámai következménnyel jártak volna, ha nagyobb megértés és a kétes kérdések nyíltabb átbeszélésének légkörében születnek. Az sem könnyít a tanító-hivatal helyzetén, hogy a teológiai pluralizmus korában élünk. Pluralizmus pedig teológiai vonalon azt jelenti, hogy a hit nemcsak egyfajta teológia rendszerrel fejezhető ki. A hit maga tulajdonképpen nem elvont és mindentől elvonatkoztatott formában létezik: minden hitvallomás mögött egy teológiai rendszer áll és nehéz a határvonalat meghúzni a hit és a hitnek teológiai megértése között. Ezzel magyarázható nem egy esetben a teológusok reakciója a tanító-hivatal beavatkozására: úgy érzik, hogy a tanító-hivatal saját teológiai elgondolását akarja rájuk kényszeríteni olyan kérdésekben is, amelyekben szabad utat kellene engednie a hit másfajta megfogalmazására. A tanítóhivatalnak az a szerepe, hogy a kinyilatkoztatás igazságainak meg- hamisítatlan továbbadásáért kezeskedjen. Ennek a kezeskedésnek a 17. századból maradt reánk egy apologetikus formája, amely a deizmussal (amely a kinyilatkoztatás történeti tényét vonta kétségbe) szemben igazolta a reveláció tényének történetiségét. Ma azonban az ateizmus korában élünk és a régi apologetikus formulák nem elegendők. Ma nem a kinyilatkoztatás történetiségét kell védenünk, hanem a kinyilatkoztatás belső értelmére kell fényt derítenünk. Rá kell mutatnunk, hogy a benne foglalt igazság az ember igazsága, legmélyebb igényeit és vá
