A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-08-01 / 8. szám

359

munkából, egy morcos, duzzogó asszonyt talált a házban.

— Hát téged meg mi mart meg? - kérdi a feleségét.

Kati nem szólt, csak csapkodta, ami a keze ügyébe került. Az öreg Szita ott ült a konyhában és elmerengve bodorgatta a füstöt pipájából. Előtte nem faggatta tovább a feleségét az ifjabb. De ahogy az öreg később kiment a konyhából, átölelte asszonyát és újra kérdezte:

— Mi történt? Mér vagy ilyen durcás?

— Az apád! — bökte ki Kati.

— Mi az, hogy az apád? Hát eddig megvóttunk jól együtt. Mi bajod lett egyszerre véle?

— A pipája. Olyan büdös, mint a pokol feneke. Felfordul a gyomrom tűle.

— Hát a te apád is pipás. Az nem vótt büdös?

— Büdösnek büdös vótt az is. De nem ilyen büdös! Apám mindennap kiszúrkálta, kitisztogatta a pipáját. De a te apád soha. Olyan szurtos fekete mán, mint egy kotoratlan kémény.

— Nézd Kati, nem tilthatom meg neki a pipát. Ez az egyetlen ö- röme az életben. Hát csak viseljed el türelemmel.

— Mér nem veszel neki egy új pipát?

— Hiába is vennék. Tudod, amióta eszem tudom, ezt a pipát

szíjjá. Nem válna meg tűle még egy ezüst vagy a- a pipa arany pipáért se.

T

eltek, múltak a napok. Egy este hazajön a mezőről az ifjú gazda.

Az öreg a ház előtt üldögélt. Olyan szomorú képet vágott, mintha az ég akart volna rászakadni. Nem is szólt a fia köszöntésére.

— Mi baja van apámnak? — szól feleségének, mikor beljebb került a házba.

— Elvesztette a pipáját.

Olyan kedvetlenül vacsoráztak, mintha halotti tort ülnének. U- tána az öreg csak járt-kelt szótlanul. Próbálta, mint afféle feledékeny öregember, összeszedni az eszében mindazokat a helyeket, ahol aznap járt. Bejárta a házat, az udvart, a kertet, az istállókat, a pajtát, a ház elejét. De a pipája sehol.

— Biztos a mezőn felejtettem, vagy tán az erdőszélen, mert ott tömtem meg utoljára... vagy tán a temetőbe, mikoj hazafelé anyju- kom sírját néztem meg - eszmélkedett magában.

már hajnalban felkelt. Megfrüstökölt. Az ifjú gazda is ki-