A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-08-01 / 8. szám
August, 1976 Vol. LXII. No. 8. \z evangélium tanítása nyílt és alkalmazkodni tud minden néphez és minden kultúrához. Ezért küldte Krisztus tanítványait és apostolait minden néphez, minden nemzethez. De az evangéliumban ellentétek is feszülnek és ezért Krisztus azt sem hallgatta el, hogy övéi sokszor juhok a farkasok között, üldözik ó'ket, kemény és nehéz a sorsuk, hitük miatt sokszor közvetlen környezetüktől is szenvednek. Hányán vannak ma is keresztények, akik pusztán azért, mert keresztények, mert hívő katolikusok, jól kitervelt és szervezett elnyomás alatt élnek! A hithez való hűség, a vallási szabadság drámája napjainkban is folytatódik annak ellenére, hogy tényeit sokszor az emberi szabadságjogok hangzatos jelszavaival akarják eltakarni. — Miért idézzük elétek épp most annyi hittestvérünk szomorú sorsát? Mert azt szeretnénk, hogy soha el ne feledkezzünk róluk imádságainkban és megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy egyszer igazi békében és szabadságban élhessenek. A SZENTATYA egy általános kihallgatás résztvevőihez N^/oltak, akik hiányolták utóbbi számainkban Páter Békési írását. Most Leiki- gyakorlatos jegyzetek című sorozatából közlünk megint egy részletet. • A vatikáni rádió magyar műsorának igazgatója ismét a francia vallomás-irodalom egyik legfrissebb termékét ismerteti Maurice Clavel hite című írásában. • Tanító-hivatal és Teológia cikkünk részleteket közöl Albi francia érseke^MsgrJRoberMCoff^iíressé^jjáK “ _A_ Szív” HUNGARIAN CATHOLIC MONTHLY Published by the Hungarian Jesuit Fathers Fordham University, New York, N.Y. 10458 Second Class Postage Paid at Yonkers, N.Y. 10701 Office of Publication: 76 Locust Hill Ave., Yonkers, N.Y. 10701 Editor: Joseph E. Bieleck Managing Editor: Gabriel Kish MAILING ADDRESS: 76 Locust Hill Ave., Yonkers, N.Y. 10701 Subscription Rates: Single copy 50 cents, One year subscription. £ 5.00 (ára számonként 50 cent, egy évi előfizetés 5 dollár) Printed at Monument Printers and Lithographers, Inc., Peekskill, N.Y. WITH BCCLES1AST1CAL APPROVAL referátumából, amelyet az európai püspökök 1975 őszén Rómában tartott szimpoz ionján olvasott fel vita-bevezető előadásként. • A bencés professzor, Rezek Román nagy hatású teológiai tevékenységét ismerteti a Teilhard-központ Sao Paulo-ban c. beszámoló. • Joseph Limagne, az afrikai missziók szaktekintélyének egyik riportjából rövidítettük Mezítlábas püspök címmel ellátott í- rásunkat. • Ebben a számunkban ér véget Slachta Margitról szóló sorozatunk. Szeretnénk e helyen is köszöntetet mondani Natália testvérnek, aki sok munkája mellett vállalta megírását és Alice testvérnek, aki a fényképeket kiválogatta és rendelkezésünkre bocsátotta.