A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-07-01 / 7. szám

3°4

a hetven menekített és köztük a testvérek csoportja, pillanatok alatt a kápolnában termett és hangosan imádkozott. Legtöbbször meglepetve megtorpantak a behatolók. A részegekkel más módszerhez kellett folyamodniuk. Összefogással, hangos kiáltozással, máskor pedig énekléssel (Szűz Máriáról, békéről) még a szobában lövöldözőt is lecsillapították.

Február 14-én volt a németek kirohanása a várból. Az ezt követő időkben szinte megszokott látvánnyá lett a fejbelőtt német katonák holttest-halmaza és a körülöttük szétszórt gyerek- és asszonyfényképek. Hosszú ideig nem volt szabad temetnünk. Azután, parancsra, megtehették ezt is a magyar férfiak. Mi vízért mentünk és fölszedtük a hóban elszórt orosz lóeledelt, a kemény kukoricacsöveket. A jezsuita atyák a Manrézából megszervezték a sebesült lovak levágását. Ezekből, és összeszedegetett hulladék ételneműből népkonyhát nyitottak; mi is ezt tettük. Éhség, félelem, védekezés, létbizonytalanság az egész vonalon váltotta fel a megelőző időket.

S ekkor, egy szép márciusi napon, megjelent a nyomorenyhítés zugligeti házban Slachta Margit testvér. Átjött csónakkal a Dunán. Hozott magával több más testvért is, akik Szegvárról, a Tiszamenti novíciátusi házból érkeztek s elmondták, hogyan volt minden őnáluk. . . Időközben a pesti oldalra megérkeztek az első, külföldről küldött segélyakciók adományai. Nem sokat tudtak áthozni magukkal, de amijük volt, azt osztogatták. S ezután felejthetetlen napok következtek. Margit testvér maga mellé vett, és vállon átvetett, spárgán lógatott két szatyorban minden reggel el vittünk magunkkal annyit, amennyit bírtunk abból, ami volt. Es végiglátogattuk a romházak pincéit. Először a Várban, majd a Vízivárosban, később a Lágymányoson. Minden terület-egységnek szántunk egy egész napot. Sakis csoda-kosarakból mindenkinek jutott vagy egy tojás vagy egy kicsi konzerv, vagy legalább vitam in-orvosság.

Amint az első pontonhíd megépült, könnyebben át tudtunk jutni a pesti oldalra. Csupán három-négy órai gyalogútonhúztuk a kövezeten rázódó kis szekerünket, de végre találkozhattunk valamennyien. Margit testvér akkor hozzájutott nagyobb külföldi adományokhoz is. A svéd Vöröskereszt egy alkalommal ezer pár cipőt adott át neki azzal, hogy annak adja, akinek jónak látja. A testvérek közül csak az kapott, a- kinek csak egy pár cipője volt. Ha valakinek kettő volt, mégha foldo- zottis, annak le kellett mondania, mert azoknak kellett, akiknek semmijük nem volt. Minden — még a Társulatnak küldött — adománnyal is így tett, hogy jusson a rászorulóknak, az "új szegényeknek". Mindenből bőkezűen osztogatott nekik.

Megrendezte a nagypénteki NagyKeresztutat. Kiöntötte lelkét a