A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-07-01 / 7. szám

és békét hoznak. Egymást követik, úgyhogy még ma sem tudom: ki vagyok én. Nem is kérdezem. Azokból az eseményekből, gondolatokból és élményekből élek, amiket Te küldesz életembe. így szinte minden Istenséged kivetülése felém. Arcod dereng elő mindenből. Arcod ott él ez§n a sűrű isteni könnycseppen, ezen az isteni öröm- és fájdalomszülte könnycseppen, a Földön.

a Föld napi eledele

Qrszágod vándora vagyok. Amikor az életbe léptem, utazni kezdtem: életem gyűrűi, a percek, órák, napok, hónapok és évek egyre szélesebben és hosszabban, magasabban és mélyebben vezettek Országodba. Határait nem értem el még, — sohasem érem el. Országod határa Te vagy, Határtalan Isten.

Én csak járom tájait a földi ösvényeken.

Járom az ember-tájakat, a magam-tájait. Keresem, félem, kerülöm, kérem, igénylem mindazt, ami Te vagy, — minden árnyék és fény, minden patak és madárdal, minden kődarab és felhő, minden bozót és fatörzs valami Jel rólad, akaratod egy mozdulata. Te hívtad életre a világot, szétválasztva a sötétet a világosságtól, a földet a tengertől. Te teremtetted az ibolyát és az orgonavirágot, a halak, madarak, állatok sokaságát,

Te küldtél Országodba, a földre, minket embereket, hogy míg születésünk és halálunk között vándorútunkat járjuk, meglássunk Téged, találkozzunk Veled, rádismerjünk teremtésedről és magunkról is, hiszen külön megérintettél minket, amikor "hasonlónak" teremtettél Magadhoz, halhatatlan lelket lehelve belénk. És újra, külön lehajolsz hozzánk, amikor továbbformálsz minket Fiaddal, akit életünk útján szembeküldesz velünk, hogy szóljon Rólad,