A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
2Í>4 nyér is majdnem kiesett a kezemből, úgy futottam a folyosóra, hogy lássam, kinek lehet ilyen sürgősen szüksége ápoló nővérre. A grófnő csengetett. Gyóntatót akart. Szaladtam a kórházlelkészhez az örömhírrel, az azonban kért, hogy kintről hívjak papot, mert nem hiszi a történtek után, hogy a grófnő szívesen venné, ha ő lépne be hozzá gyóntatásra. így a jó ferences atyáktól jött maga a házfőnök atya, aki még a szentkenetet is feladta. A grófnő pár napra rá meghalt. Még ma is azt hiszem, hogy az énekünk térítette meg. Elvégre, aki énekel, "kétszeresen imádkozik" — nemde? JL/ásikbetegünk, aki azokból az évekből eszembe jut, épp ellentétje ifi az előzőnek. Tizennégy éves lányka volt, fekete hajjal, hófehér bőrrel és mindig szeretetet sugárzó, nagy fekete szemmel. Bal kezében és lábában volt olyan csontbetegsége, amelyet nem lehetett gyógyítani. Éveken át visszatérő kis betegünk volt s utolsó alkalommal is tíz hónapig feküdt a kórházban. A betegséghez szokott gyerekeknagy megadásával tűrte szenvedését. Napi áldozó volt és a Szűzanya kedveltje; legkedvesebb imádsága a rózsafűzér volt. Es milyen tervszerűen morzsolgatta a szemeket az imádkozó egyháznak ez a kiváltságos gyermeke! MaSitfiUza Minden napnak megvolt a maga csoportja az imaszándékában: szegényeknek és gazdagoknak, ifjúságnak és öregeknek, még a raboknak is megvolt nála az olvasós napjuk. — Valahogy a püspök atya tudomására jutott, hogy ez a szépen szenvedő kislány még nem volt megbérmálva. A jó Grősz püspök úr mindjárt megbeszélte tisztelendő Főnöknőnkkel, hogy egy vasárnap, főpapi miséje után eljön és megbérmálja a kislányt. Az volt aztán ünnepnap, nemcsak Margitka, hanem az egész gyerek-kórterem számára! Virágdíszben úszott minden; a püspök a- tya két diákonussal, teljes ornátusban jelent meg és még arra is volt gondja, hogy minden kis betegnek ajándékkal kedveskedjen. — Negyven éve is elmúlt ennek. Margitka még abban az esztendőben meghalt; tizenötödik születésnapját sem érte meg. Ahogy egy bennszülött főpap látja: Af iritecti iDX’olDlém.ák gyarmatokfelszámolása, az államok önállósulása és függetlenné válása, az általános fellélegzés mellett rengeteg gondot is jelent