A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-05-01 / 5. szám

zog

marcangolt a keserűség, amikor a jövőjükre gondoltam, hiszen világosan láttam: sokáig már nem maradunk együtt — amit a társaim nem akartak hinni. Megállás nélkül ment a világiak lelkigyakorlata, ez a munka hétközben folyt, vasárnap pedig fővárosi csoportok jöttek csöndes napot tartani, vagyis négy elmélkedést végeztek és meggyóntak. A párt annyira figyelt bennünket, hogy az egyik nyomozó télvíz idején órákon át ült a bokorban a ház mellett, de ezt csak este jelentette akissé ügyetlen portás, különben behívtam volna a melegre: üljön csak közénk és hallgassa az okos szót, úgyis ráfért volna a bitangra. Tőlünk féltették az új állam biztonságát! Becsülettel kijelentem: álmomban sem gondoltam arra, hogy aztmegdöntsük. Erről soha árva szó sem esett köztünk, annyira nevetséges lett volna ezzel foglalkozni a megszállott hazában. Havonta egyszer jött össze nálunk a fővárosi papság a szokásos lelki-napot tartani. Magam ajánlottam föl erre a házunkat Drahos érseki helynöknek és vállaltam a költséget is, ami ezzel járt, mivel azt akartam, hogy az élelmünk elfogyjon, mire kiűznek onnanbennünket. Ne a rendőrség egye meg, amit takarékosan gyűjtöttünk. Aszakácsoknakmeghagytam, gyors iramban öljék a sertéseket, de a jó testvérek bizony kissé szomorúak lettek, mivel nem akarták hinni, hogy a végzet a sarkunkban van. Ilyenek a jó szerzetesek: mindenkit magukhoz mérnek és nem szeretikmeggondolni, menynyi gazság terpeszkedik vagy ólálkodik a világban.

K

özben jött a hatóságtól írásbeli felszólítás, adjam át a házat, de eltökéltem magamban, csak az erőszaknak engedek. A negyedívre gépelt szöveget többször is megkaptam és alig bírtam a képtelenül zavaros írásból kiolvasni, mit is kívánnak tőlem. Amikor látták, hogy nem érdekel a levelük, ismételten megjelentek nálunk rossz arcú egyének megnézni a házat. Az utolsó ilyen szemlélő ordítva dörömbölt olyan kapunkon, amely akkor zárva volt. Ez már a következő év májusának elején történhetett. A testvérek riadtan jöttek jelenteni a garázdaságot. Rögtön kimentem fogadni a goromba látogatót, aki aztán a hűvös, kimért hangra csöndes lett. Valami Horvátnak mondta magát és a fővárosi pártban volt nagykutya, de a rangjára nem igen ü- gyeltem. Amintazújoncházberendezésétlátta, őszintén csodálkozott, hogy mi olyan egyszerűen, szegényesen élünk. Erre megjegyeztem szándékos gúnnyal, hogy nálunk valóban kommunizmus van, de ezt mi önként csináljuk és magasabb érdekből, mint a politika.

Amikor kikísértem a kapuhoz, menet közben azt kérdezte: "Szeretném tudni, miből élnek maguk ebben a házban ennyien?" — 'Ön az első ember a pártból, akit ez a dolog érdekel, - válaszoltam neki — ez jólesik nekem s azért szívesen fölvilágosítom. Mi régóta valljuk,