A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
és a tűzhöz állunk melegedni fagyos tagjainkat lassan mozdítva érezzük, hogy a vérkeringés újra frissül ereinkben, — oly jó így megpihenni, újraéledni. így vagyunk Urunk, veled — feledve sokszor, hogy mindig velünk van meleged — akkor keressük igazán, amikor didergünk. Ó, hogy tud dideregni az emberi lélek az élet hidegében! Mily elhagyatottak, árvák, eltaszítottak, magunkat sajnáló nyom orultak tudunk lenni! Boldog a pillanat, mely feléd fordít, boldog a fordulás, mely téged kíván, boldog a találkozás, mely Szíved melegét didergő szívünkre kapcsolja! Boldog az imádság, ez az isteni ajándék, mely szólásra bírja megnémult szívünket, mely neked vall, tőled kér, téged áld, a Forrást, ahonnan minden élet szökken, a Melegforrást, mely minden könyörgő, didergő lelket átölel. a Keresztrefeszítetthez gz ember szeret egy kis "dicsőséget" álmodni magának, vagy legalábbis reméli az ember, hogy "nagyrabecsülik", "neve van", "emlegetik, "valamit mégiscsak elértem" — mondanánk önbizalommal végignézve az "elvégzett munkák tömegén", amik ha másban nem, legalább egy bankbetét számegységében tornyosulnak, — szeretünk a magunknak megépített dicsőség tornyairól álmodozni, és Te úgy jársz szívünkben, hogy észre sem vesszük, úgy hirdeted ott igazadat, hogy meg se halljuk, úgy szenvedsz bennünk, hogy nem is érezzük; apró hiúságaink már el is ítéltek, már indulsz Kereszteddel a Kálváriára, már sűrű cseppekben hull a véred lelkünk terméketlen talajára,
