A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-04-01 / 4. szám

*77

mindegyikük közös tulajdonsága, hogy "mesterségük" egy azonos végkövetkeztetéshez vezette őket. Ennek sűrített lényege a következő: ä tudományok csak egy bizonyos határig funkcionálnak. Jók arra, hogy eszmei adottságaikat a gyakorlatban kivitelezhessük (repülőgépet szereljünk össze, rakétát lőjjünk a holdra) és arra is, hogy leírják számunkra a világmindenséget. Amikor azonban arra kerül a sor, hogy ezt a világmindenséget explikálják, meg is magyarázzák, felmondják a szolgálatot. Van egy határ, amelyet a legkorszerűbb asztrofizikai műszerekkel, a legjobb elektronikus számítógépekkel, a legrafináltabb matematikai formulákkal sem léphetünk túl. Ezen a határon a direkt megismeréshez, intuícióhoz kell visszatérnünk. — Az említett tudósoknak ezt a végkövetkeztetését nevezi Ruyer "új gnózis"-nak.

E

zt az átléphetetlen határvonalat három változatában is érzékelteti Ruyer professzor könyve. A makro-, a mikrokozmoszban és a biológiában. — A csillagvilág ismeretében ma ott tartunk, hogy nemcsak azt tudjuk, hogy a tejútak távolodnak egymástól, hanem azt is, hogy milyen sebességgel. Visszamenőleg az is kikövetkeztethetjük, hogy az az anyag, amiből vannak, mikor lehetett mintegy egyetlen pontba (a világegyetem "tojásába") összesűrítve. A "big bang", a világmindenséget életbe lökő első robbanás elméletének hívei 13 milliárd évvel ezelőttre teszik az univerzum keletkezését. De nyitva marad a nagy kérdés: mi volt egy perccel a robbanás előtt?

A mikrokozmosz világában is elénk áll ez az átléphetetlen határ. Milyen egyszerű és áttekinthető volt az 1920-as évek atomelmélete ! Elektronok kerengenék egy központi mag körül, miként a bolygók napunk körül. Ma már tudjuk, hogy az atom, amelyet a húszas években az anyag alapvető alkotóelemének gondoltunk, összetételében olyan bonyolult, hogy a belsejében végbemenő jelenségeket nem tudjuk maradéktalanul megmagyarázni. Az atom magja protonokból és neutronokból álls ha ezeket a kísérleti telepek akcelerátoraiban "szétbontják", annyi és oly bonyolult részecskére osztódnak, hogy ezeket a fizikusok már nem is tekintik "anyagnak". Mint a tér egy pontjáról beszélnek róluk, amelyek sajátos tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezeket a tulajdonságokat csak matematikai formulákkal tudjuk kifejezni. Az is világos ma előttünk, hogy ezek a részecskék bonyolult kapcsolatban állnak egymással, mindegyikük hatással van a többire.

Mai ismereteink alapján az anyagot olyan összetett "valaminek" látjuk, amelynek minden pontja, minden részecskéje totális függés viszonyában van az egésszel, s ugyanakkor mindegyikük a maga sajátos törvényszerűségével bír. Tudományos körökben ma vége annak