A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-04-01 / 4. szám

ió3 örömmel kiáltotta: — O, az én első fecském! Az én első novíciusom ! Leültette és úgy nézett rá, mint az apa régnemlátott gyerme­kére. Minden érdekelte. Mosolygott és csupa bíztatás volt. Rezső felengedett. Nem érzett semmit abból, ami a hűvös és kimért novi­cius okból áradt. 6 D élelőtt teniszezni hívta angelusa. Talárját ugyan nem tette le az "angyal", de az ütőt jól kezelte. Ebédidőig játszottak. Délután megérkezetthárom új jelentkező. A közelieket értesítette Páter Ban- gha, hogy jöhetnek, a többiek majd augusztus húszadikán. Az első, akivel Rezső kezetrázott, szőke, nyúlánk fiú volt. Mint megtudta, az alacsony, kékszemű fiúval a pécsi cisztereknél ta­nultak. A harmadik, Sütő Géza, kicsit bizalmatla­nul közeledett hozzá. El is tűnt hamarosan, hogy csomagjai után nézzen. A másik kettő maradt. Re­zső megtudta, hogy a sovány fiú, Torma Kálmán, barátjával, Patak Antallal csaknem egyidőben je­lentkezett vele. Patak Antal lelkesen beszélt pá­ter Somfayról, aki minden vasárnap a barátok templomában prédikált. Bár volt tanárai között, aki nem helyeselte lépését, ő nem látott más utat. Aztán Torma Kálmán vette át a szót. Nyílt, rokonszenves, egyszerű és keresetlen, maradék­talanul diákos fellépése rokonszenvet ébresztett Rezsőben. Megtudta, hogy nagyon szegény szülők gyermeke. Apja fi­atal korában került ki a frontra és amikor hazajött, alig lehetett rá­ismerni. Iszákos lett, és végül, egy rettenetes napon öngyilkos. Kál­mán akkor csak hatéves múlt. Ő látta meg kötélen imbolygó apját e- lőször. Aztán nehéz idők kezdődtek. Anyja újra fér jhezment. Kiskocs­mát béreltek. Élete az iskola és a kocsmai színes abroszok közt telt el a pécsi bányavárosban. Mostohaapját nem szerette. Elszökött ha­zulról. Instrukciókat vállalt. Nyáron egy téglagyárban dolgozott. Sza­bályos munkakönyvé volt. Eleinte csak a gépeket őrizte, de később talicskázott. Hatodikos korától minden nyáron. Most is. Egy hete hagyta abba. 7 Ö napok repültek. A négy fiú azt vette észre, hogy egyre több új arc veszi körül őket. A teniszpálya fölött, a kis erdőben üldö­

Next

/
Thumbnails
Contents