A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

meglátogatta. A kórteremben több hasonlókorú fiú is feküdt s azok szülei is megkedvelték a látogatók nélküli kis beteget. Egyikük egyszer olyan "utánafestő" kis füzetet hozott neki ajándékba, amelyben a kész rajzok közt számok mutatták, milyen színt kell ott használni. O persze nem tudta kezelni, de a többi beteg gyerek közül hol egyik, hol másik odaült az ágya szélére s az ő utasítása szerint kiszínezte a rajzokat.

Esténként ő volt a gyerekeknél az előimádkozó. Nagy áhítattal mondta előre a rózsafűzér-tized imáit. Nem volt még elsőáldozáson s a tisztelendő úr párszor eljött hozzá, hogy előkészítse, de nem sokat kellett tanítania, mert kis betegünk mindent tudott. Elsőáldozásának napja nagy ünnep volt a kórterem számára. A többi gyerek is megáldozott és mindenki kakaót meg vajas zsemlét kapott reggelire. Józsika adagját virágos ezüst-tálcán hozták be...

Május volt éppen, amikor valahogy felfázott és tüdőgyulladást kapott. Napokig magas lázával gyönge szervezete nem tudott megbirkózni. Halála napján szokatlanul beszédes volt. — Még máma elmegyek a Jézuskához — mondta aznap délben. Amikor a lenyugvó nap sugarai beragyogtak az ágya melletti ablakon, itt hagyott minket. Két fehér galamb szállt épp akkor az ablak párkányára. — Józsikáért jöttek — mondogatták a gyerekek.

Temetéséről mi gondoskodtunk. Édesanyja se tudott feljönni falujukból a sok kis testvérkéje mellől. Kis fehér koporsója volt, a raktáros Rózsika valahonnét egy fehér fiúruhát kerített elő, abba öltöztettük, a virágot, fehér szekfűt, is mi vettük.

Még a domonkosokhoz is bementünk, hogy Gellért testvért megkérjük, úgy harangozzon Józsika temetésén, "mint a gazdagoknak". A kolostor a temető mellett volt s amikor a kápolnából a sír felé indult egy-egy temetési menet, a domonkosok harangja szólt "megrendelés szerint".

Ketten lépegettünk a kis koporsó mögött, amikor megkondult a domonkosok tornyában minden harang. A temetőben az előző temetések folytán sok ember volt s csodálkozva nézték a kis deszkakoporsót, amelyet ilyen ünnepélyes harangszó kísért utolsó útjára. Azt hihették, herceget temetünk. Jézuska kis lovagját temettük.

i^ajos huszonegy éves volt. Pincér volt a mestersége. A nagy szál- JL. lodában volt "éjszakás", és hajnali záróra után úgy ment haza aludni, hogy előbb betért a ferencesek templom á- .

ba a korai ötórás szentmisére. Megszokott lát- G> híá, fiUKC&i vány volt ott az utolsó padban térdeplő, buzgó i- mába mélyedt fiatalember. — Egyszer nagyon beteg lett. Sajnos, ké