A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám
112 fehérhajú urat hoztak. Egy síró hölgy kísérte. — Nővér kérem, az i- gazgató főorvos úr mindjárt fogjönni. Már értesítve lett. — Az igazgató volt ugyanis a sebészfőorvosunk. Ha- 1X04X - mi+tdán.áhhé mar jött is, megvizsgálta a beteget s kijövet közölte velem, hogy sajnos, már nagyon későn hozták, csak pár órája van. Nem lehet operálni. Igen gyenge a pulzusa; csak ott maradna a műtőasztalon. Hashártyagyul- ladás... — Hozasson papot, ha a beteg kívánja — mondta a főorvos — és utána adjon neki egy jó erős fájdalomcsillapítót. Sietni kell, mert bármikor beállhat a haláltusa. Visszamentem betegünkhöz. "Látom, intelligens emberrel van dolgom — mondtam neki — s minthogy súlyos beteg, nem gondolja-e, jó lenne papot hívni s egyúttal a betegek szentségét is felvenni? Hívom a kórházlelkészt." Megragadta a kezemet. — Nővérkém, mondta, ne a kórházlelkészt hívja. Leghőbb vágyam, hogy mégegyszer az Oltáriszent- séget magamhoz vehessem... En a ferences gvardiántól vagy a püspök úrtól szeretnék feloldozást kapni. Ugye segít nekem? Felcsengettem a ferenceseket, a gvardián atyát személyesen is jól ismertem. De nem volt otthon. így a püspöki rezidenciát hívtam fel s a püspöki titkárral közöltem a beteg különös kívánságát. Kis várakozás utánközölte velem, hogy a kegyelmes atya jönni fog. Közben míg én előkészítettem az asztalt, idős betegem szak- gatott mondatokban elmondta élete történetét. Katolikus pap volt, de kilépett, megnősült. Négy gyereke van, már mind felnőttek, és igen jó felesége. De sohasem volt igazán boldog. Nem volt meg a lelki békessége s ha a vasárnapi misére hívó harangszót hallotta, befelé mindig sírt a lelke. — Talán az Ur Jézus megbocsátja nekem — mondotta — hogy inkább kiléptem, semhogy rossz pap legyek és megbot- ránkozzanak bennem a híveim. A püspök úr autón érkezett, pedig mindig gyalog járt, soha nem használta a városban a kocsiját. Az alorvos mindjárt a beteghez vezette, aztán magukra hagytuk őket. Betegünk meggyónt, megáldozott, részesült a szent kenetben is és felesége meg közben megérkezett gyermekei jelenlétében a püspök atya karjaiban halt meg. A püspök még azt is megengedte, hogy reverendát adjunk rá és egy karinget s a stólát a vállán keresztben tettük rá, mint az al szer papoknál. Temetni is a püspök temette és a szeminárium kispapjai énekeltek a temetési misén. 'ivei ez a fenti eset Grősz püspök úrral volt kapcsolatos, eszembe jutott az ő első kórházi látogatása is. A püspök atya igen
