A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 534 megszerettük egymást mind a négyen. Jeles tanuló, kiváló sportoló lett belőle.

Ez voltazutolsó feladatom otthon. Most már kom olyan készülhettem a kivándorlásra, de az útlevélosztály hallgatott. Amikor Gáborka szülei szabadságon voltak és nem volt rám szükség, leutaztam Mártával Balatonfenyvesre. Augusztus 15-e volt éppen s az első, a- mit megláttam, egy le írhatatlanul bájos Szűz Mária szobor volt. Valami olyan melegség járt át, mintha személyesen találkoztam volna Vele. Megkértem hát, hogy mutassa meg, lányának tart-e még és O is úgy kívánja-e, hogy újra Nála, Neki szolgáljak, mint ahogy én vágyom erre — és vissza a zárdába.

áratlanul gyorsan megjött Tőle a válasz. Egyik este azzal fogadott Blanka, hogy értesítés jött az útlevélosztályról. Méghozzá kettő és kétféle. Behívó szeptember 7-re, hogy menjek az irataimért; visszautasítottak. Egy másik lap: mehetek az útlevelemért, megadták. Ez nyolcadikára szólt. Szeptember 8: Kisasszony napja! Persze, hogy ez volt az igazi válasz, amit vártam!

Boldogan mentem az ünnepi szentmisére és utána az útlevélosztályra. — Mit óhajt?" — "Az útlevelemet. " — "Visszautasították. " — "Nem lehet, kérem, itt az értesítés, hogy megkaptam, jöhetek érte. " — "itt valami félreértés van!" — szólt és elrohant. Egyik negyedóra a másik után telt és az őrnagy csak nem jött vissza. Végre majd egy órai várakozás utáfi bejött, odadobta az útlevelet. — "Tessék!"— "Köszönöm."

O, de szerettem volna tudni, hogy drága Szűzanyám hogyan intézte el ilyen hirtelen — a szó szoros értelmében egyik napról a másikra, hetedikéről nyolcadikára az útlevél ügyet! De hogy Ő intézte el, azt biztosra vettem. Augusztus 15, szeptember 8: az O két szép ünnepe. Nagyboldogasszonykor a kérés és Kisboldogasszony napján a teljesítés...

Tizenegy évi várakozás után, 1959. szeptember 27-én érkeztem meg Bécsbe. Abban a tudatban indultam el, hogy Sankt Pölten- be megyek. Csomagomat — ötven kilót volt szabad hoznom — St. Pöl- tenbe küldtem, de közben rájöttek, hogy Kremsben több hasznomat veszik, így ide kerültem.

Az engedelmességnek jó kis leckéje volt, ahogy Bécsből ide jöttem. Még egy sereg helyre kellett volna elmennem, az ötvenhatos gyerekeket meglátogatnom, szüleiknek róluk "megbízható" hírt adnom. Régi vágyam Tirol, oda édesanyám egyik bélyegbarátja hívott meg, Kitzbűhel-be; a bécsi rokonok közül is csak Rátsayékkal találkoztam, stb, stb.