A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 555 Délutánra már kint kellett lennem egy vidéki kastélyban, ahol vártak bennünket. Csak annyi időm volt, hogy kisiessek az állomásra és az utolsó percekben megmondhassam, hogy ne várjanak rám. Ide már "uniformisban" mentem, alig ismertek rám... A kremsi főnöknő jött értem délelőtt és percek alatt "beöltöztetett". Semmi sem volt rám szabva és amikor belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy tíz évvel fiatalabb, de 20%-kal csúnyább lettem. ..

Cpste érkeztünkmeg és olyan szeretettel fogadtak, hogy mindjárt szí- ^ vembe zártam akremsi kommunitást. Néhány régi, kedves ismerőst is találtam, akikkel novícia koromban Sankt Pöltenben voltam együtt.

Nagy megkönnyebbülésemre nem latin-, hanem francia tanár lettem és gyors írás-gyakorló órákat, tanórák alatti felügyeletet, in- temátusi reggeli és esti beosztást kaptam. Háromszor hetenkint pedig gyakorlatra kijártam a városi kórházba. Mindkét fivérem orvos volt, magam is annak készültem, de ^patikus lettem — édesanyám betegsége miatt kellett abbahagynom. így konyítottam egy kicsit a betegápolás-körüli dolgokhoz, tekintve hogy otthon már végeztem házi betegápolási tanfolyamot. Hetenkint kétszer este héttől nyolcig francia tanfolyamra jártam, hogy megtanuljam, hogyan kell osztrák gyerekeknek franciát tanítani. Azt hittem, könnyebb, mint a magyaroknak, de tévedtem. Végre rájöttem és gyorsan nekiálltam az angolnak, mert ők állandóan ezzel keverték és a francia szavakat is angolosan ejtették.

1965-ben hazajött az angol-tanárnőnk, átvette az angol órákat és így egy kézbe kerültek a franciák, engem pedig egészen áttettek a betegekhez. így vagyok most nyugdíj nélküli nyugdíjas tanár és hivatalosan, az útlevelemben: betegápoló.

Életem egyszerű, problémamentes (azt mondják, ez rossz jel, de én nem csinálok problémát olyasmiből, amit szeretettel, türelemmel és alázattal meg lehet oldani. A türelem néha hajszálon függ, így néha el is szakad, de az alázat csomót köt rá megint... Ezt sokan félremagyarázzák, mert olyan ritka tünemény lett, hogy nem ismer- nekrá. Azthiszik, gyengeség, pedig mérhetetlen erőforrás.)

Ha nekem nem-igen van problémám a saját személyemet illetően, annál többen jönnek hozzám — főként levélben — problémáikkal. Amit nem tudok megoldani, azt rábízom Szent Józsefre. O az én pro- kurátorom. Nem is tudom, hányadik kis füzet telt meg kéréseimmel, melyeket legtöbbnyire kis O zár be, ami annyit jelent, hogy ezentúl a napi hálaadásba tartozik.

Mivel nekem nincs olyan elfoglaltságom, mint a fiatalabb ge-