A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 547 kis előadást. Az angolján látszott, hogy újkanadás mondja... Azt is látták viszont, hogy őszintén és nagy szeretettel beszélek a kérdésről; kérve őket, ki-ki a maga módján segítse az új jövevényeket. Értékes emberanyag ez is. Nem jártak ők rosszul a régi kanadásokkal sem

__

Megköszönték. Legtöbb odajött külön kezetfogni, mikor indult vissza a munkájába. De egyik kedves, idősebb úr leültetett még. — '^Nagyon igaza van, Father. Én ráérek, akkor megyek be a bankba, amikor akarok. Már az én koromban és az én állásomban... De akarok valamit mondani. Igaza volt, hogy dicsérte a fajtáját és a szere- tetünkbe ajánlotta. Nézze, én fiatalabb koromban még Wellandon laktam. Ügyvéd voltam és igen aktív tagja az egyházközségnek, az angolnak. Tudja, mennyi magyar lakik ott is; mennyien dolgoznak a nagy lemezhajlítóban és a többi gyárban. Gyűjtések ügyében sokszor jártunk a hívek között. Nem tudva, ki tartozik a területi, ki a nemzetiségiplébániákhoz, bekopogtunk mindenhova. Lassan kívülről is megismertem a magyar hajlékokat. Ha szegény és egyszerű is volt, de mindig tiszta és rendes. Az ablakban mindig volt virág. Es minket mindenütt udvarias an megkínáltak. És még valamit, Father. Én ügyvéd voltam ott. Voltak nekem magyar ügyfeleim is. Engem magyar kliensem soha egy permivel meg nem károsított, adósom nem maradt. Ugye tudja, mekkora szó ez egy ügyvéd ajkáról, és mit mond a maga népe becsületességéről!"

Jlyen öreg magyarokkal jártunk mi szentévi zarándoklatot 1950-ben Lorain-ben. Éspedig odahaza. Koruk miatt is, meg még akkor nem volt annyira szokás és könnyű csak úgy átrepülni. Nem mentek ők Rómába, de tudták, otthon is el lehet végezni a feltételeket, ott- honislehet a szentévi búcsú kegyelmében részesülni. És mert éppen misszióban voltunk, elhatároztuk, hogy rászánunk egy napot és elvégezzük az előírt templomlátogatásokat. Van elég templom Lorain- ben, ha nem is éppen római nagybazilikák.

így is tettünk. Egyik reggeli elm élkedés után neki indultunk a városnak. Bíztattuk őket, maradjon bátran otthon, akinek nehezére esik. Vagy várjon meg itt, a magyar Szent László templomban bennünket. — Aki csak mozogni tudott, jött. Eléggé ki kellett lépnünk, de ment. Persze nem énekszóval az utcákon és nem is zászlók alatt, hiszen az utcán emberek és a munka-nap forgalma. Hajói emlékszem, csak egy helyre mentünk autóbusszal. Az imákat elvégeztük, egyet énekeltünk, és tovább...

— No, hála Istennek, látja kedves Fáther, ment... — mondották utána nagy örömmel. Akvínói szent Tamástól bizonyára nem ismer