A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-02-01 / 2. szám

- 49 ISMERET És IMÁDÁS

"imádkozzunk a Szentatyával!"

I

*maszándékunk a Szentév programot adó "jelszavát", jeligéjét idézi emlékezetünkbe: a rekonciliáció fogalmát. Maga a Szentatya jelölte meg ebben a szóban a Szentév lelki alap-magatartás át és nyelvünkön "megbékélés", "kölcsönös kiengesztelődés" szavával közelíthetjük meg legjobban mindazt, amit ez a fogalom magában hordoz. S miután ez a jelszó vagy jelige programot jelöl, nemcsak azt állíthatjuk, hogy minden hívó embernek illő a Szentatya szándékának megfelelően a megbékélés és kölcsönös kiengesztelődés szellemét magáévá tennie a kegyelemnek ebben az 1975. évében, hanem azt is, hogy aki ezt a felszólítást "elengedi a füle mellett", tulajdonképpen kihasználatlanul engedi elmúlni feje felett a Szentévet.

A megbékélésnek, a kölcsönös kiengesztelődésnek igazi szelleme már eleve kikapcsolja erről a területről a félmegoldásokat, a csak szavakkal, hátsó gondolatoktól kísért és nem őszinte szívből fakadó ál-megbékélést, fenntartásokkal körülbástyázott kölcsönös kien- gesztelődést. Aki csak "színleg"

akar rekonciliációt, az tulajdonkép- általános imaszándék*

pen nem akar megbékélni, kölcsönösen kiengesztelődni sem Istennel, sem embertársaival. Nem szép szavakra, nemcsak mosolyra derült arcokra, nem nagy gesztusokra van itt szükség.

Senki sem állítja, hogy könnyű "megbékélni". Ügyeink "rendezése" Isten felé komoly jószándék mellett kemény elhatározást, akadályoktól vissza nem riadó akaratot kíván. Azt nem is kell külön hangsúlyoznunk, hogy embertársainkkal - főként ellenfeleinkkel - milyen nehéz őszintén megbékélnünk. Pedig, ha komolyan akarjuk venni a Szentévet, a belső, lelki megújulást, nem kerülhetjük el ennek a re- konciliációs programnak az életünkben való megvalósítását sem.

Az igazi megbékélés a szív, a lélek legbensejéből forrásozhat csak. Ehhez elsősorban annak felismerése tartozik, hogy valóban

* "...hogy buzgón szolgáljuk az Istennel és embertársainkkal való megbékélés nagy ügyét."